Bocsi!!
Nem tudtam ma írni nektek, mert nem voltam itthon. Csak késő délután értem haza, utána pedig készülődtem..
Igen.. a sulira. Holnap elkezdődik és nem tudom, hogy mikor fogok tudni új részeket hozni.
Ezeket a kimaradásokat próbálom majd minnél előbb pótolni, minnél rövidebb idő alatt, hosszabb részekkel, remélhetőleg többel is.
Remélem megértitek, mert ti is ilyen helyzetben vagytok.
Emellett szeretném megköszönni, hogy ennyien olvassátok a blogomat, és szeretitek is. Ez nagyon sokat jelent nekem. A sok kommentet is köszönöm nektek.
Remélem nem okoztam csalódást. :( :'(
Sziasztok.
*tudom, hogy azt mondtam, hogy csak 6 kominál rakom fel, de nem bírtam ki :D
kicsit rövid is lett, de hár ez van.. este van már :D
komikat várooom :)
#27
Egész úton csak kérdezgettem őt, hogy mégis hova megyünk. Persze mindig az volt rá a válasza, hogy "Majd meglátod", ami mellett egy kis mosolyt is küldött nekem.
Ekkor jöttem rá, hogy teljesen olyan vagyok, mint a hugom. Kíváncsi..
Az út hátralévő részében nem beszélgettünk. Ő a vezetéssel volt elfoglalva, míg én csak néha-néha lesve rápillantottam. Nem akartam, hogy észrevegye. Meg.. nem is akartam zavarni.
- Mit nézel? - kérdezte végül egy mosollyal egybekötve.
- Én? Honnan veszed, hogy nézlek? - kérdeztem vissza.
- Láttam.. ne is tagadd. Úgy sem tudod.
- Akkor most lebuktam? - kérdeztem elpirulva.
- Hát. Így is fogalmazhatunk - mondta nevetve.
Végül megérkeztünk. Egy parkolóban álltunk meg, körülöttünk semmi sem volt.
- Itt mégis mit fogunk csinálni? - néztem rá kérdően.
- Mondták már neked, hogy nagyon kíváncsi típus vagy? - kérdeze nevetve.
- Még így konkrétan nem, de pont ezen gondolkoztam idefelé az úton - feleltem én is nevetve.
- Akkor most én mondom. Ne kérdezősködj, csak kövess és meglátod - kacsintott rám.
Nem ellenkeztem. Végülis számomra mindegy volt, hogy hová megyünk, az volt a lényeg, hogy vele lehettem.
Furcsa érzés volt. A srác, akit az elején ki nem állhattam, vagy legalábbis nem nagyon kedveltem, most itt áll mellettem és olyan reakciókat vált ki belőlem, amit még álmaimban sem gondoltam volna.
Nem kellett sokáig sétálnunk, mire elérkeztünk egy folyóhoz.
A partján ott lebegett egy kis csónak, kikötve evezőkkel felszerelve.
- Nem, még nem érkeztünk meg - hadarta gyorsan, mert tudta, hogy meg fogom kérdezni.
Ezen elnevettem magam, ő pedig csatlakozott hozzám.
Beültünk a csónakba. Kisebb-nagyobb bakikkal kísérve ez sikerült is, mikor majdnem beleestünk mindketten.
Kezébe fogta mindkét evezőt és elkezdte velük iránytani a kis csónakot. Az elején elég nehézkesen ment szegénynek, amiért ki is nevettem, persze nem hangosan, csak kuncogtam egy kicsit, mire ő is csatlakozott hozzám.
10 pecig ülhettünk benne, mikor átértünk a folyó másik oldalára.
Időközben besötétedett, és csak a csillagokat lehetett látni az égen.
Kiszálltunk a csónakból és elkezdtünk befelé sétálni a kisebb-nagyobb bokrok mellett, mikor megláttam a távolban egy kis pislákoló fényt.
Nem mertem megkérdezni Justin-t, hogy mi az, ezért inkább csöndben maradtam.
Mikor viszont már odaértünk a szavam elállt..
#26
Mikor kiértünk, megkértük George bácsit, hogy a lehető legrövidebb úton menjünk haza, mert nagyon sietnünk kell.
- Hová, hová ilyen sietősen? - kérdezte.
- Programom van estére - feleltem gyorsan.
- Kitalálom. Justin az, ugye?
- Öö.. ezt meg honnan veszed? Amúgy nem, nem vele megyek - tagadtam mindent.
- Hát, csak mert szerintem nem azért kért meg, hogy engedjelek el titeket előbb, mert sokat dolgoztok. Mellesleg láttam az arcát, a szemét, mikor rólad beszélt.
- Hát nem tudom. Én nem voltam ott - mondtam nevetve, de közben a szívem legmélyén egész mást éreztem.
Gondolkozásomat Geogre bácsi további tanakodása zavarta meg.
- Amióta itt dolgoztok, nagyon más lett. Megváltozott. Azelőtt soha nem láttam ilyennek.
A lányok eddig hátul ültek csendben, de erre a mondatra Emily kitört.
- Mi az, hogy ez előtt? Te már ismerted Justin-t?
- Persze. Sokszor dolgoztam már vele.
- Ezt nem hiszem el.. Miért nem szóltál róla?
- Mert nem gondoltam, hogy fontos lenne, de ezek szerint mégis. De a lényeg, hogy már ismeritek.
- Jó, mindegy. Csak siessünk már végre.
- Nyugalom, 5 perc és ott vagyunk.
Tényleg nem volt még 5 perc sem és a házunk előtt leparkolt. Elköszöntünk tőle és beballagtunk a házba. Anyu és apu is otthon voltak már.
- Megjöttünk - kiabáltam, mikor beléptünk.
- Alex, halkabban. Apád éppen alszik.
- Ohh, bocsánat, nem tudtam. Van valami kaja itthon? Már nagyon éhes vagyok.
- A hűtőben van spagetti. Vegyél belőle. Én most kimegyek a kertbe, rendbe szedem a virágokat. Ha valamit szeretnétek, ott megtaláltok.
- Oké - mondtam és anyu már ki is ment - Ti is kértek? - kérdeztem miközben a hűtőből kivettem a tésztát.
- Igen - reagáltak egyszerre.
- És? Nem tudod hova mentek ma Justin-nal? - kérdezte Em.
- Nem, fogalmam sincsen. Csak annyit mondott, hogy ma este találkozzunk.
- Hát..én remélem jól fogjátok magatokat érezni- kacsintott rám.
- Emily!! - szóltam rá nevetve.
- Na jó. Inkább együnk - mondta Penny.
Kiraktam mindenki elé a spagettit, amit mindannyian hamar belapátoltunk.
Elpakoltam az összes tányért és felrohantunk a szobámba, ugyanis már fél 6 volt. 1 órám volt csak, hogy elkészüljek.
- Segítsetek légyszi.
- Alex. Van egy csomó tök jó ruhád. Nem hiszem el, hogy nem tudsz közülük választani. De ha nem, akkor majd mi Emily-vel - állt föl Penny.
Elkezdtek kutakodni a gardróbomban. Addig én elmentem gyorsan lezuhanyozni. Mikor visszamentem a szobámba egy törölközőbe tekerve, a ruhák már az ágyamon hevertek.
Egy fehér hosszú csőnaci volt, barna pólóval és egy fehér-barna csíkos kivágott pulóverrel. Lehet, hogy ez kicsit furcsa volt a nyár elején, de a tenger miatt este felé már eléggé lehűlt kinnt a levegő.
Visszamentem a fürdőbe és felöltöztem. Feltettem egy kis sminket is, ami halványrózsaszín szájfényfényből állt, amihez vékonyan kishúztam a szememet, végül egy kis szempillaspirál. A hajamat kiengedve hagytam és így, készen léptem ki a fürdőből.
- Na látod, milyen jól nézel ki így is - mondta Em.
- Nagyon jól nézel ki , Alex. Dögös, de mégis visszafogott. Pont olyan, mint te - folytatta Penny.
- Köszi lányok. Imádlak titeket. Mennyi az idő?
- Mindjárt fél 7.
- Úristen. Sietnem kell - szólaltam fel.
- Sok szerencsét - hallottam felőlük.
Felkaptam a telefonom, a táskám és már rohantam is le a lépcsőn. A nagy sietségben majdnem hasra is estem, de szerencsésen megúsztam.
Ekkor hallottam, ahogy egy kocsi leparkol elénk. Dudált egyet. Kinéztem az ablakon és megláttam az ismerős Range Rover-t. Tudtam, hogy Justin az.
- Anyu, elmentem. Majd jövök! - ordítottam a kert felé, mert még mindig kinnt volt.
Felkaptam még egy vékony barna kiscsizmát és már mentem is.
Mikor megláttam Justin-t, észrevettem, hogy Ryan is vele van.
- Nem úgy volt, hogy ketten megyünk? - kérdeztem értetlenkedve, mikor Justin közelebb jött hozzám, hogy megöleljen.
- De, kettesben leszünk, ne aggógj.
- Akkor?
- Emily-hez jött. Odáig van érte.
- Áá.. akkor már mindent értek - mondtam egy mosoly kíséretében.
Ryan is odaért hozzánk. Üdvözlés képpen őt is megöleltem, majd bekísértem a házba.
- Emily! Vendéged van!
- Ki az ilyenkor? - kérdezte kicsit felháborodottan, de mikor leért a lépcső aljához, ez megváltozott.
Odarohant hozzá, megölelte és egy puszit adott neki a szájára. Annyira aranyosak voltak.
Közben Penny is lejött.
- Látom mindenkinek van vendége. Akkor én nem akarok zavarni. Átmegyek egyik barátnőmhöz - mondta.
- Nem kell elmenned - ellenkezett Em - Ez mégis csak a ti házatok.
- Ugyan, hagyd csak. Úgyis el akartam menni.
- Oké, akkor köszi.
- Anyu! Én is elmentem - kiabált ő is - Sziasztok - köszönt el tőlünk is majd kilépett az ajtón.
Elköszönt Justin-tól is és már el is tűnt.
- Na mi elmentünk. Sziasztok - köszöntem el Ryan-től és Emily-től.
Justin is intett nekik. Becsuktuk az ajtót, majd a kocsihoz sétáltunk. Beszálltunk és már el is hajtottunk. Izgatottan vártam, hogy mit hoz az este..
*örülnék egy pár kommentnek :) :P
#25
- Köszönöm szépen - csak ennyit tudott kibökni halkan, miközben könnyeivel küszködött.
Penny pont úgy ölelt át, hogy ő Justin-nak háttal volt, de én végig láttam őt. Egyfolytában minket nézett, mármint engem és mosolygott, amit én persze viszonoztam. De észbekaptam.
- De miért sírsz? - kérdeztem nevetve.
Elhúzódott tőlem, majd úgy válaszolt.
- Mert ilyen ajándékot soha nem kaptam még senkitől. Ez volt minden álmom, köszönöm.
- Hát, szerintem ne nekem köszönd.. - mondtam, miközben Justin felé fordítottam - .. hanem neki.
- Hát Justin, neked is nagyon nagyon nagyon köszönöm. Elmondhatatlan, hogy most mit érzek. Az biztos, hogy ez a találkozás megváltoztatta az egész életemet.
- Nem kell, hogy megköszönd. Ez a dolgom. Imádom a rajongóimat, mert nélkületek nem tartanék most itt. Mellesleg szivesen tettem - a mondata végén rámmosolygott, mire én valószínűleg elpirultam. Nagyon cikisen éreztem magam.
- És.. akkor.. kaphatnék egy autogramot? És egy fotót? Ha nem gond.. - kérdezte félénken.
- Dehogyis.. persze.
Adott Penny-nek egy lila pólót, amire ezüst tollal ezt írta rá : " Penny-nek a kellemes találkozásért sok szeretettel, Justin " A végén még egy szivet is rajzolt neki hozzá. Látta rajta, hogy ez tényleg sokat jelent neki.
Ezután elvettem az asztaláról a fényképezőgépet, majd lefotóztam kettejüket.
- Csíííz - mondtam nevetve.
Mindketten legszebb mosolyukat vették elő.
- És kész is. De nekünk most mennünk kell. Bocsi Justin.
- Szia Justin. Örültem, hogy találkoztunk - köszönt el Penny.
Elindultunk hárman az ajtó felé. Én voltam a legutolsó. Már be akartam csukni az ajtót, mikor utánam szólt.
- Várj Alex!
- Igen? - kérdeztem kíváncsian.
- Nem jönnél el este velem valahová?
- Hát, szivesen elmennék, de nem tudom, hogy mikor végzünk itt..
- Ha csak ennyi lenne a baj, akkor elintézem én ezt George-dzsal.
- Biztos?
- Persze.
- Oké, akkor.. Justin. Szivesen találkoznék veled ma este - mondtam mosolyogva.
- Akkor ezt megbeszéltük - felelte ő is őszinte mosollyal - fél 7-re érted megyek.
- Oké, majd ott. Szia.. Justin - köszöntem el.
A neve kellő lágysággal hagyta el számat. Ezt ő is észrevette és elmosolyodott.
- Szia, Szépség - mondta, amibe teljesen belepirultam.
Kiléptem a szobája ajtaján, amit magam után becsuktam. Neki támaszkodtam és sóhajtottam egyet.
Hihetetlenül jó estém lesz - gondoltam magamban.
Visszamentem a saját szobánkba, hogy befejezzem a kiosztott feladatokat.
- Úristen Alex, nagyon köszönöööm - mondta Penny már felszabadultan.
- Szivesen - válaszoltam nevetve.
- Amúgy tetszel neki.
Elakadt a szavam, mikor ezt mondta.
Emily-re néztem kérdően, hogy esetleg ő mondott-e valamit Penny-nek, de fejével ellenkezett.
- Öö.. ezt meg honnan veszed? - kérdeztem érdeklődve.
- Nem láttad, hogy hogyan nézett rád?
- Nem nagyon - próbáltam úgy tenni, mint aki semmiről sem tud, és semmit nem ért - Kellett volna?
- Amikor rád nézett, csak úgy csillogtak a szemei. Tudom.. Én az ő szemeit néztem.. - e mondata végén elkezdett nevetni, mire mi sem tudtuk ezt megállni.
Ekkor George bácsi lépett be az ajtón.
- Lányok, elég volt mára a munkából. Amúgyis rengeteget segítetek nekem. Hazamehettek.
- Hogyhogy? - kérdezte Emily.
- Hát jó. Justin megkért, hogy engedjelek el titeket, mert ő is látja, hogy nagyon sokat segítetek.
- Értem - felelte.
- Akkor köszönjük - mondtam, és George bácsi kiment.
- Én ezt nem értem.. Justin miért kérte volna meg George-ot, hogy engedjen el titeket előbb? Mert biztosan nem ezért.. Engem nem tudtok átverni..
Arra gondoltam, hogy most vagy soha. El kell mondanunk neki az igazat. Mégis csak a hugom, és előbb utóbb kiderülne.
Kérdő pillantást vetettem Emily-re, hogy elmondjam-e Penny-nek, mire csak bólintott egyet.
- Szóval, Penny.. el kell mondanom valamit.
- Rendben, hallgatlak.
- Tehát..
Elmondtam neki az egész történetet. Hogy először a koncerten találkoztunk, de ott még Chris-ként ismertem, utána itt a stúdióban ismertem meg Justin-ként is, hogy miután minden kiderült, haragudtam rá, hogy rájöttem nem is olyan rossz arc, és hogy együtt voltunk bulizni is. Persze Emily sztoriját is belefűztem Ryan-nel kapcsolatban. Egy szóval mindent.
- És ezt eddig miért nem mondtad? - kérdezte csalódottan.
- Azért, mert nem tudtam, hogy mi lenne a reakciód.
- Hát mindegy. Elfelejtem neked, de csak mert ilyen meglepetést szereztél nekem. De ígérd meg, hogy ezután mindent elmondasz nekem.
- Megígérem, becsszó. De anyuéknak még ne mondj róla semmit, légyszi. Viszont akkor azt is el kell mondanom, hogy ma estére elhívott valahová.
- Randi? - kérdezték szinte egyszerre.
- Nem tudom, de ha el akarok készülni időben, akkor indulnunk kéne haza.
- Akkor siessünk - mondta Penny izgatottan.
Rendbe raktuk a szobát, összepakoltunk mindent és már siettünk is ki George bácsi autójához..
* az új rész. Ma még lesz egy, de azért örülnék egy-két kommentnek :)
#24
Nem tellett bele sok idő és máris George bácsinál voltunk. Átszállással együtt nagyjából háromnegyed óra alatt be is értünk a stúdióba. Persze Penny egész idő alatt kérdezősködött, hogy mi a meglepetés, de nekem eszem ágában sem volt elárulni. Természetesen George bácsi is be volt avatva ebbe az egészbe, és egész úton csak kuncogott, hogy Penny milyen reménytelen eset.
Megérkeztünk a stúdióhoz. Mikor kiszálltunk az autóból, a hugom reakciója ugyan az volt, mint a miénk, amikor először jöttünk ide. Csak állt a bejárat előtt tátott szájjal, mint aki azt sem tudja fiú-e vagy lány.
Mikor feleszmélt ismét kérdezősködni kezdett.
- Most nekem ide miért kellett eljönnöm? Nem a meglepetésemhez megyünk?
Látszik, hogy az én hugom.. Semmit sem ért. De ha már felvetette ezt az ötletet, kihasználom, hogy még csak véletlenül se sejtsen semmit.
- Öö, el kellett ide jönnünk egy nagyon fontos munka miatt, de utána ígérem, hogy rögötn indulhatunk is a meglepetésedhez..
Emily e mondatom után kérdően nézett rám, mire én rákacsintottam és rögtön vette a lapot.
Beindultunk a labirintushoz hasonlító folyosók rengetegén a szobánk felé, amit Penny tátott szájjal próbált feldolgozni.
Eszembe jutott Justin. Még hogy csak véletlenül se sétálgasson a folyosón, írtam neki egy sms-t, miközben lemaradtam egy kicsit a többiektől.
"Szia Justin. Most érkeztünk meg. Ha lehet, maradj a szobádban, de ha muszáj valahova menned, akkoris inkognitóban, álcázva, mert a hugom már messziről kiszúr téged. :) Körülbelül fél óra múlva a szobádban találkozunk. Szia, Alex."
Elértünk a szobánkig. Mindannyian bementünk. George bácsi kiosztotta a szokásos feladatokat, miben ismét benne volt az unalmas papírmunka is.
Míg mi tettük a dolgunkat, Penny tévét nézett, zenét hallgatott, és amit semmi képpen sem hagyhatott ki, körbenézett mindenhol, mire a reakciója, mindig ugyan az volt: Úristeeen ! :O
Beletelt vagy fél órába, mire megcsináltam az összes papírmunkát, és láttam, hogy egy párat abba a bizonyos 29-es szobába kell vinni. Ekkor eszembe jutott, hogy mi lenne, ha Penny-t küldeném el..
- Penny. Segítenél nekem egy kicsit? - kérdeztem tőle.
- Hát, attól függ, hogy mi az.
- Elvinnéd ezeket a papírokat ebbe a szobába? - mutatam a papíron lévő számra.
- Muszáj? Te dolgozol itt, nem? - nyavalygott.
- Penny! - szóltam rá.
- Jól van, jól van, viszem, csak hagyj utána békén.
- Hidd el, jó lesz - mondtam sejtelmesen, amiből ő persze nem értett semmit, csak megvonta a vállát, majd elindult az ajtó felé.
- És pontosan merre is van ez a bizonyos szoba? - fordult vissza.
Én elmagyaráztam neki, majd kiment az ajtón.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Em.
- A 29-es szoba.. - mondtam neki nevetve.
- Akkor már mindent értek - válaszolta nevetve.
Eltelt nagyjából 10 perc, mire úgy döntöttem, utána megyek.
Emily mondta, hogy elkísér, én persze beleegyeztem.
Megérkeztünk Justin szobája elé.
Kihallatszódott, ahogy énekel. A Baby című dalát énekelte. Halkan benyitottuk és láttuk, hogy Penny csak ül mellette, csendben, és figyeli őt. Szemei csillogtak. Örültem neki, hogy ő is örül, minden vágya ez volt. Hogy találkozhasson Justin-nal.
Justin végül befejezte a számot és észrevette, hogy ott állunk az ajtóban. Ránknézett, mire Penny is így tett.
- Meglepetés..! - csak ennyit mondtam neki halkan, mosolyogva, mire ő felállt, odajött hozzám és könnyes szemekkel megölelt..
Sajnálom!!
Bocsi, hogy ma nem írtam. Őszintén bevallom, hogy nem lettem kész a fejezettel, de holnapra ígérem megírom, és ha van ihletem és elég időm, akkor kettőt is hozok nektek!!
Mégegyszer bocsi, remélem el tudjátok nézni nekem.
( .. és ugyan úgy olvassátok a blogom :) )
~ Breaking News ~
*Szereplőlista*
Mivel már sok más helyen is láttam, hogy a bloggerek/bloggerinák szereplőlistát készítenek, úgy gondoltam én is csinálok egyet. Ezáltal láthatjátok, hogy én hogyan képzeltem el a szereplőket, és megírhatjátok, hogy nektek hogy tetszik.
Szóval.. ENJOY !!

Alex Parker (közkívánatra :P)
A főszereplő. Egy 16 éves, átlagos lány, aki egy nyári munka folyamán találkozik a világhíres Justin Bieber-rel, aki később jelentősen megváltoztatja a magánéletét.

Sally Parker
Alex Parker és Penny Parker édesanyja. 34 éves, saját éttermét vezeti. Remek feleség és anyuka is egyben.

Jeff Parker
Alex Parker és Penny Parker édesapja. Sally Parker férje. Sikeres üzletember. Nagyon jó kapcsolatot ápol Alex-szel.

Penny Parker
Alex Parker testvére. Nagyon jól megvannak, bár néha veszekednek. Hatalmas Justin Bieber rajongó.
Emily Stuart
Alex Parker legjobb barátnője, gyermekkoruk óta. Sok mindenben segítik egymást, a lehető legtöbb időt együtt töltik.

Amber McGregor
Emily Stuart anyukája. Elvált anyuka, sikeres divattervező.

George McGregor (George bácsi)
Amber McGregor testvére, Emily nagybácsija. Rendezvény-szervező, másrészt manager is. Általa Emily és Alex sok érdekes embert ismerhet meg.

Jason Lindley
Alex Parker volt barátja. Tipikus szépfiú, az iskola leghelyesebb sráca. A lányok csak úgy döglenek érte, de egyben biztosak lehetünk, nem az esze és a hűségessége miatt. (halhatunk majd még róla a későbbiekben)

Farrah Tonkin
Alex Parker legnagyobb ellensége. Ősidők óta harcolnak egymással. Vele csalta meg Alex-et Jason. Ő az a csaj, akinek mindig éppen a legmenőbb srác kell. (majd még hallhatunk róla a későbbiekben)
...
És akiket senkinek sem kell bemutatnom :)

Justin Bieber
A világ leghíresebb 16 éves fiúja. Lányok milliói álmodoznak róla. Nagyon nehezen talál igaz szerelmet magának, ami a későbbiekben megváltozik.

És végül, de nem utolsósorban:
Ryan Butler
Justin Bieber legjobb barátja gyermekkoruk óta. Minden szabadidejüket együtt töltik, ha tehetik. A történet folyamán ő is különféle szerelmi bonyodalmakba keveredik.
Ennyi lenne. Remélem tetszik, mert sokat dolgoztam vele. Véleményeteket megoszthatjátok KOMMENTJEITEKBEN.
Köszi :)
Nagyon FONTOOS!!
Sziasztok!!
Azon gondolkoztam, hogy én is csinálnék szereplőlistát, hogy lássátok, hogy én hogyan képzeltem el a szereplőket, de nagy gondban vagyok. Alex Parker szerepére 2 képet is találtam, ami szerintem jó lenne, de nem tudok közülük választani, úgyhogy a segítségeteket szeretném kérni. Íme a két kép:
1.
2.
Én mindkettőben látom az előnyöket és hátrányokat egyaránt, éppen ezért szeretném a segítségeteket/véleményeteket kérni, amit a KOMMENTEKBEN meg is írhattok!!
Köszi :)
#23
Másnap reggel, mikor felkeltem, iszonyatosan fájt a fejem, bár nem tudom mitől, hiszen nem ittam alkoholt, nem vagyok az a fajta. Lehet, hogy a koktélban volt valami, abból is csak kis mennyiség. Az is megárthatott.
A szemeim nagyon fájtak, fáradtak voltak, nem utolsó sorban könnyeztek is, mert a sminkemet sem mostam le, mikor hazaértünk.
Kimentem a fürdőszobába. A hajam is érdekesen állt. Olyan volt, mintha egy madár fészkelt volna le benne.
Egyszóval, borzalmasan néztem ki, az összhatásról meg ne is beszéljünk..
Úgy döntöttem, jobb lenne, ha lezuhanyoznék. Így is tettem, emellett hajat is mostam, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy oroszlán.
Körülbelül fél óra alatt kész is voltam. Kimentem a fürdőből egy szál törölközőben és beálltam a gardróbom elé. Fogalmam sem volt, mit vegyek fel. Végül egy fehér, rövid farmernadrág és egy szürke kivágott felső mellett döntöttem, amit azonnal fel is vettem a fürdőben.
Mikor visszamentem Emily is ébren volt már. Gyorsan lezuhanyozott és ő is felöltözött. Mikor végzett, lementünk a konyhába, de érdekes mód senki nem volt otthon, csak Penny-t láttam a nappaliban, ahogy tévét néz.
- Szia hugi - köszöntöttem.
- Szia, Alex.
- Hol van mindenki?
- Anyu elment fodrászhoz és manikűröshöz, apu pedig elment bevásárolni.
- Oh, értem.
- De anyu hagyott nektek palacsintát a hűtőben.
- Úristen, úgyis olyan éhes vagyok - ekkor a hasam egyetértően korgott egyet.
- Penny, mennyi az idő? - kérdezte Em.
- Negyed 1.
- Sietnünk kell Alex, 2-re be kell érnünk a munkába.
- Oké. Hát akkor Penny, addig menj és készülődj, mert te is jössz velünk.
- Miért is? - kérdezte értetlenül.
- Hát a meglepetés.. De ha nem érdekel, itthon is maradhatsz, ha akarsz.. - mondtam tettetett durcázással.
- Nem, neem. Már rohanok is - mondta, majd eltűnt a lépcső tetejénél.
Odamentem a hűtőhöz, kivettem a palacsintákat, és elosztottam Emily és énköztem, majd bőségesen meglocsoltam juharsziruppal.
- Tessék, jóétvágyat - mondtam, mikor eléraktam a tányért.
- Neked is - mondta, és elkezdett falatozni.
- És? Mi volt tegnap Ryan-nel? - kérdeztem izgatottan.
- Hát.. - sóhajtott - Nagyon tetszik, és igazad volt. Amikor elbúcsúztunk.. akkor..
- Akkor mi? Mondd már! - sürgettem.
- Akkor megcsókolt - vallta be elpirulva.
- Na nee, tényleg? Ez annyira aranyos, és nagyon örülök neki, nektek, izé.. Na. Érted?! - kérdeztem zavartan, miközben nevettem.
- Értem én - mondta mosolyogva - És nagyon megértő is. És azért is bírom, mert nagyon laza és eléggé őszintének tűnt. És Justin?
- Rengeteget beszélgettünk és sokat megtudtam róla. Rájöttem, hogy az az oldalam, amelyik azt mondja, hogy nem lenne szabad, kezd egyre jobban meggyengülni. Mellesleg, amikor búcsúzkodtunk a tartózkodó oldalam teljesen megadta magát, és Justin majdnem meg is csókolt, de a te kis lovagod már elég türelmetlen volt, és megzavart minket.
- Oh, bocsi. Sajnálom.
- Mit sajnálsz? Nem te voltál az - mondtam nevetve - De lehet, hogy jobb is így. Na de én befejeztem a "reggelit". Te eszel még?
- Nem. Elég volt, köszi.
- Akkor megyek, felrakok magamra egy kis sminket és mehetünk is - mondtam, és gyorsan bepakoltam a mosogatóba.
- Megyek én is- mondta Em.
Felmentünk hát a szobámba. Bementem a fürdőbe. Kihúztam a szemem, egy kis szempillaspirál, végezetül egy kis szájfény és készen is voltam, hiszen barna bőrömön nem is nagyon látszódott volna más, de rikító zöld szememet mégis tökéletesen kiemelte. Úgy döntöttem, hogy a hajamat kiengedve hagyom, úgyis egyenesre szárad meg. Emily is hamar elkészült, úgyhogy már csak Penny-re kellett várnunk egy pár percet.
Végre mehettünk is, de mielőtt elindultunk, hagytam a hűtőn egy cetlit apunak, mivel tudtam, hogy azt mindenképpen meg fogja látogatni, amint hazaér, amin ez állt:
"Emily-vel elmentünk dolgozni, Penny-t is elvittük magunkkal. Majd valamikor jövünk. Puszi."
Felragasztottam a hűtőre, és már el is hagytuk kényelmes kis otthonunkat..
#22
Mikor kiértünk, már csak egy alig pár emberes sort pillantottunk meg a bejárat előtt. Ez érthető is volt, mert a nap már lement és csak a csillagokat és a gyönyörű Holdat lehetett látni az égen. Justin és Ryan elköszöntek Big Rob-tól, ezután mi is így tettünk Emily-vel és elindultunk "felfedezni a környéket".
- És most pontosan merre is megyünk? - kérdeztem.
- Itt a klub mögött van egy kis park szerűség. Kimehetnénk akár oda is.
- Szerintem ez remek ötlet. - egyeztem bele, és elindultunk.
Nagyjából egy 5 perces séta után le is értünk. Hatalmas volt az a park, aranyos kis virágokkal, amik a szivárvány minden színében pompáztak, és rengeteg fával, amik között a Hold fényei látszódtak. Emellett volt egy pár utcai lámpa is, amik katonás rendben sorakoztak egymástól nem túl messze. Csak ekkor vettük észre, hogy Justin valahova eltűnt.
- Justin? - kérdezte Ryan.
- Fogalmam sincs. Én is pont ezt akartam tőled kérdezni - feleltem, mikor Justin végre megjelent - Te meg hol voltál?
- Erre még szükségünk lehet - mondta, miközben egy pokrócot mutatott fel - Visszarohantam érte a kocsihoz.
- Azért máskor szólhatnál, mielőtt eltűnsz.
- Csak nem aggódtál? - kérdezte ravasz mosolya kíséretében.
- Azt te csak szeretnéd - válaszoltam én is egy kis mosollyal ötvözve.
- Hát jó, akkor mi megyünk - mondta Ryan.
- Hova mentek? - kérdezte Justin.
- Hát, csak befoglaljuk azt a padot - mutatott egy nem messze lévő, üres padra - nektek van úgyis pokrócotok..
- Ja, oké, persze - felelte és Emily-ék már el is tűntek a sötétben.
Mi is elindultunk utánuk. Nem túl messze tőlük, Justin leterítette a kocsijából előhalászott pokrócot, amin én szépen el is terültem. Justin is így tett, és könyökölve feküdt mellettem, miközben engem nézett.
- Mit nézel? - kérdeztem nevetve.
- Hát téged, olyan gyönyörű vagy.
- Justin!! - förmedtem rá.
- Mi az? - kérdezte mosolyogva.
- Áh, semmi. Nagyon fáj a lábam - mondtam, így próbáltam terelni egy kicsit a témát.
- Hogy hogy?
- Hát azok a lépések, amiket mutattál, elég nehezek voltak, emellett rengeteget táncoltam is.
- Megmaszírozzam? - kérdezte teli mosollyal.
- Áh, nem kell, de azért köszi.
- Ezt csak udvariasságból kérdeztem meg, hogy ne érjen váratlanul.. Így is, úgy is megteszem.
- Okéé - mondtam nevetve.
Felült és elkezdte maszírozni a lábaimat.
- Úristen, ez nagyon.. jóó.
- Örülök.
- Akkor most azt fogjuk csinálni, hogy én kérdezek, te meg válaszolsz, benne vagy? - vetettem fel az ötletet.
- Kíváncsian várom - felelte.
- Mióta vagytok barátok Ryan-nel?
- Mióta csak az eszemet tudom. Egészen kicsi korunk óta. Még óvodába is együtt jártunk, utána iskolába is.. Persze minden szabadidőnket együtt töltöttük, és ha lehet, akkor még most is. Jobban ismerem, mint a saját tenyeremet.
- Ez aranyos - mondtam.
- És ti Emily-vel? - kérdezett vissza.
- Ugyan ez. Ő olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Mindent megosztunk egymással. Olyan nekem ő, mint egy nyitott könyv. Mindig tudom, mire gondol, ki lehet olvasni a szeméből. Bár csak ő az egyetlen, akivel ennyire megértem magam lányok közül, örülök neki, hogy benne legalább 100%-ig megbízhatok.
- Értem.
- Mi a legfontosabb dolog az életedben?
- A családom. Anyukámnak nagyon sokat köszönhetek. Egyedül nevelt fel, de mégis mindent megadott, amit csak lehetett. Ha ő nem lenne mellettem, akkor most én sem tartanék ott, ahol. Emellett persze apámmal is nagyon jó a kapcsolatom és a feleségével. A kishugomat, Jazmyn-t egyenesen imádom, annyira aranyos, na és persze a kis Jaxon.. - mondta, miközben mosolyra húzódott a szája.
- Nekem apukám az, akivel mindent megbeszélhetek. Ez furcsa, mert lányoknál ez inkább fordítva szokott lenni. De persze ez nem azt jelenti, hogy anyukámmal nem vagyok jóban. Na és a hugom.. Veszekszünk, de csak egészséges módon, ahogy a testvérek szoktak, de őt is nagyon szeretem. Mellesleg odáig van érted..
- Nem ő az egyetlen - nevetett.
- Justin, hogy lehetsz ilyen?! - miközben én is nevettem.
- Jó, bocsi - mondta.
- Nem gond. Erről jut eszembe. Megígértem neki, hogy találkozhat majd veled. Mármint, nem tudja még, de azt mondtam neki, hogy van neki holnapra egy meglepetésem. Bevinném a stúdióba, hogy láthasson. Nagy baj lenne?
- Dehogyis. Érted mindent.
- Köszi - mondtam és elmosolyodtam - Kedvenc színed?
- Lila, kék, esetleg a piros. Neked?
- Lila és a szürke.
- Szürke? Furcsa..
- Hát.. ez vagyok én. Különleges - erre mindketten elmosolyodtunk.
- Kedvenc ételed? - kérdezte.
- Tejszínes csirke kukoricás rizzsel.
- Ez bonyolultan hangzik, de egyben finoman is.
- Pedig egyáltalán nem az. Neked?
- Spagetti.
- Fincsii - mondtam.
- És hogy hogy egy ilyen szép lánynak nincsen barátja?
- Úgy, hogy a szép lány barátja megcsalta őt egy másik lánnyal.
- Oh, sajnálom.
- Ne sajnáld, én se teszem. És Justin Bieber-nek, aki után lányok ezrei bolondulnak, hogy hogy nincsen barátnője?
- Még nem találtam olyan lányt, akiben láttam, hogy magamért szeretne a jövőben, és nem pedig azért, mert világsztár vagyok.. rajtad kívül.
- Hát.. ki tudja?! - nevettem rá, majd ő is.
- Te nem sikítoztál, sőt.. Egyenesen ki nem állhattál.
Még pár percig a csillagokat néztük. Nagyon szépek voltak. Láttunk pár hullócsillagot is, mire ő mindig megkérdezte, hogy kívántam-e, mire a válaszom az volt, hogy igen, de persze nem mondtam el, hogy mit kívántam.
- Most már tényleg mennünk kell - mondtam Justin-nak.
- Oké, akkor menjünk - mondta szomorúan.
- Emily! Megyünk haza! - kiabáltam neki, mire mindketten felálltak és elindultak felénk.
Justin felkapta a pokrócot, majd elindultunk a kocsi felé.
A hátunk mögött csak annyit láttam, hogy Emily és Ryan kézenfogva jönnek. Nagyon aranyosnak találtam őket. Beszálltunk a kocsiba, majd nagyjából 20-25 perc múlva az autó már a kocsifelhajtónkon állt. Mindannyian kiszálltunk a fekete Range Rover-ből és búcsúzkodásba kezdtünk.
- Nagyon jól éreztem magam - mondta Justin.
Haboztam, hogy mit feleljek rá, de nem bírtam titkolózni.
- Én is, nagyon. Köszi, hogy hívtál.
- Ez csak természetes. Máskor is szeretnélek majd még látni.
- Holnap is fogsz - mondtam mosolyogva.
- Mármint, kettesben. Most tényleg kettesben.
- Majd meglátjuk - mondtam és mélyen a szemébe néztem.
Megfogta a kezem. Ekkor a hideg rázott ki, de úgy éreztem, hogy egyben ég a bőröm, ahol hozzámért. Mélyen nézett a szemembe és arca közeledni kezdett az enyémhez. Már csak alig pár centi volt köztünk, mikor..
- JB..! Gyere már - mondta Ryan türelmetlenül.
Ekkor eltávolodtunk egymástól, de kezemet még mindig nem engedte el.
- Majd máskor bepótoljuk - mondta.
- Bizony, majd máskor. De most menj, Ryan már türelmetlen.
- Oké, holnap találkozunk - mondta és elkezdett távolodni tőlem, de kezeimet addig nem engedte el, míg nem ért el olyan távolságba.
Beültek az autóba, majd elhajtottak.
Emily és én gyorsan bementünk a házba. Nem is szóltunk egymáshoz, mert nagyon fáradtak voltunk. Felmentünk a szobámba és ruhástól zuhantunk az ágyamba, semmi erőnk nem maradt. Azonnal el is aludtunk..
* ma még jövök egy résszel ;)
#21
Az este további részében rengeteget táncoltunk, és sok lépést is tanultam, ami közben sokat nevettünk is, mert volt egy pár mozdulat, aminél, majdnem hasraestem.
Nagyon jól éreztem magam. Amióta szakítottunk Jason-nel, azóta nem szórakoztam egyszer sem ilyen önfeledten. Nem tudtam, hogy ez azért volt, mert jó volt a társaság, vagy azért, mert Justin-nal voltam.
Nem tudtam, mennyi lehetett az idő, de szerintem már elég későre járt. Úgy érztem, még csak 1 órája érekztünk meg, de tudtam, hogy lassan indulnunk kell haza.
Oldalra fordultam és láttam, hogy Emily is elég jól érzi magát Ryan-nel. Nevetgéltek és néha-néha egymás fülébe suttogtak valamit. Örültem neki, hogy lehet, hogy lesz köztük valami, mert Em is megérdemelt volna már egy rendes fiút magának.
- Figyelj Justin, nekünk lassan mennünk kéne.
- Ne, biztos vagy benne? - szomorodott el.
- Igen. Tudod, anyukámék nem is ismernek titeket és nem szeretném azzal kezdeni a nyaramat, hogy csalódnak bennem és utána nem engednek sehova, és nem találkozhatnék veletek.
- Persze, megértelek. Tehát nem maradt sok időnk. Nem megyünk el akkor sétálni kettesben?
- Elmehetünk, de nem szeretném Emily-t itt hagyni. Nem hívjuk őket is? Úgyis olyan jól elvannak - mondtam nevetve, miközben odabiccentettem a fejemmel.
- De, hívhajuk őket is. De hidd el. Ryan nem az a fajta, aki csak azért lenne egy lánnyal, hogy.. érted.. Biztos vagyok benne, hogy nem bántaná meg, mert ahogy észrevettem, nagyon bejön neki Emily.
- Jól van akkor, azt hittem csak nekem tűnt fel ennyire - mondtam nevetve - Akkor hívjuk őket.
Odamentünk hozzájuk.
- Figyu, Ryan. Nekünk lassan indulnunk kéne, de arra gondoltunk Justin-nal, hogy elmehetnénk addig sétálni. Nincs kedvetek jönni?
- De, persze, szívesen. Felőlem oké. Neked jó? - kédezte Emily-től, ahogy felé fordult.
- Oké, menjünk. De előbb kimennék a mosdóba, ha nem gond.
- Megyek vele - mondtam - Mindjárt jövünk, nehogy elmenjetek.
El is mentünk. Mikor bementünk a mosdóba, Em hirtelen nekem esett.
- Nem tudom mi legyen, Alex. Nagyon tetszik nekem Ryan és nem tudom, hogy én egyáltalán bejövök-e neki, kedvel engem, vagy csak egy kis kaland vagyok neki és.. - hadarta gyorsan, mikor félbeszakítottam.
- Hohohoo, Emily! Nyugodj meg és mondd el szépen mi is bánt pontosan, de lassan.
- Alex, nem tudom mit csináljak.
- Figyelj Em - kezdtem - Ha attól félsz, hogy nem tetszel Ryan-nek, akkor felesleges, hisz még a vak is látja, hogy odáig van érted. Ha nem hiszed, akkor elmondanám, hogy Justin is észrevette.
- És mi van, ha csak arra kellek neki.. tudod..
- Ryan nem olyan. Biztos lehetsz benne. Úgyhogy most menjünk szépen vissza, és élvezd, hogy egy kedves, helyes srác társaságában lehetsz egész este, és még bármi kisülhet belőle.
- Köszi, hogy megnyugtattál. Nem is tudom, mi ütött belém.
- Csak annyi, hogy tetszik neked, Tee! - mondtam mosolyogva, mire válaszul ő is így tett.
- És mi van veled és Justin-nal?
- Igazából fogalmam sincs. Úgy érzem, hogy valahol mélyen kedvelem, de a másik felem azt mondja, hogy nem lehet és ezt egy erős hátrálással próbálja ellensúlyozni. Csak azt nem tudom, hogy ezt meddig bírom még leplezni, vagyis.. nem tudom.
- Teljesen megértelek. De azért én még mindig azt mondom, hogy adj neki egy esélyt.
- Ez nem olyan könnyű. De majd meglátjuk. Na de mostmár télleg menjünk - mondtam, majd gyorsan még egy pillantást vetettem magamra a tükörben, és mivel úgy láttam minden rendben, visszamentünk a fiúkhoz.
- Akkor indulhatunk? - kérdezték a fiúk mikor már visszaértünk.
- Persze - mondtam, majd elindultunk a kijárat felé.
* bocsi, hogy tegnap nem írtam, de nem voltam itthon
#20
Útközben elég sokat beszélgettünk. Főleg Ryan-t faggattam, mert őt még nem ismertem annyira. Mellesleg kék szeme volt és szőkésbarna haja, ami le volt vágva pár miliméteresre.
- És hogyhogy itt vagy Justin-nal? Mármint, koncertezni van itt, nem?
- De, persze, de van, hogy el szoktuk őt kísérni Chaz-zel, de most csak én tudtam eljönni. Új barátnője van és hát, tudod.. most inkább vele van egy kicsit.
- És milyen, hogy Justin egy átlagos fiúból egy világsztárrá nőtte ki magát?
- Furcsa, de nálunk, Stratfordban, ő még mindig a kis deszkás gyerek, a legjobb haverunk, akivel együtt vagyunk szabadidőnkben és egy baromkodunk vagy húzzuk egymást - nevette el magát, mire mindannyiunknak nevethetnékje támadt.
- Visszatérve arra, hogy Chaz miért nincs itt. Neked van barátnőd? - kérdeztem érdeklődve.
Gyors pillantást vetettem Emily-re. Láttam rajta, hogy kicsit féltékeny lett, de egy 'miattad kérdeztem, ne félj' pillantást vetettem rá, mire megnyugodott.
- Miért érdekel? - kérdezte Justin meglepve, aki eddig csendben ült és vezette az autót.
- Naa.. csak nem féltékeny vagy? - kérdeztem mosolyogva.
- Én? Dehogyis, csak kérdeztem. Kíváncsiság - felelte, miközben egy kicsit elpirult.
- Nem, most jelenleg nincsen. Nem is nagyon keresek, de ha van rá lehetőség, kapva kapok az alkalmon - felelte végül Ryan.
- Na, az jó. Legalább nyitott vagy - mondtam.
- Aha - felelt mosolyogva, majd gyors pillantást vetett Emily-re, de úgy, hogy ő nem látta, viszont én igen. Elnevettem magam, mire ő is. Justin és Emily meg csak kérdezgetett, hogy min nevettünk, mire a válaszunk csak annyi volt, hogy:
- Semmi.
Az út további részében én inkább csendben maradtam és hagytam, hogy Emily és Ryan jobban megismerjék egymást. Mivel én az anyósülésen ültem Justin mellett, láttam, mikor néha-néha lopva rámnézett. Nem tudom, miért, de inkább nem is kérdeztem meg. Inkább úgy tettem, mintha észre sem vettem volna.
Nemsokára meg is érkeztünk, rengeteg ember volt a szórakozóhelyen, aminek a neve U21 volt. Szabályos csigasor alakult ki a várakozó emberekből, ami az utca végéig tartott, ami egyáltalán nem volt közel.
- Úristen, hogy fogunk ide bejutni? - kérdeztem, mikor kiszálltunk és végre meg tudtam szólalni.
- Ismerem a kidobóembert. Simán bejutunk - mondta Justin.
- Azt hittem, már azzal fogsz jönni, hogy te vagy a híres Justin Bieber - mondta Em.
- Most, hogy így mondod, ezt is felhasználhatnám. De nem, én nem használom ki, hogy híres vagyok.
- Ez rendes tőled - válaszolt Em.
- A kis álszent - gondoltam magamban, mikor ránéztem és elmosolyodtam, mert eszembe jutott, amikor a saját dalát kezdte énekelni nekem. Még, hogy nem használja ki..
Elindultunk a bejárat felé, és ott állt egy hatalmas fekete ember.
- Szia Big Rob - ment hozzá közelebb és lepacsiztak.
- Helló JB. Mi a pálya?
- Semmi, jöttünk bulizni egyet - mondta, miközben Ryan-re mutatott, aki mellette állt. Ő is lepacsizott Big Rob-bal.
- És a széphölgyek? - kérdezte, miközben ránk nézett.
- Ők is velünk vannak - mondta Justin és Ryan szinte kísértetiesen egyszerre.
- Vigyázzatok rájuk, mert hamar lecsaphatják a kezetekről.
- Igen, jobb lesz rájuk figyelni - mondta Justin, majd rámnézett. Kicsit elpirultam.
Mikor bementünk egy hatalmas tér tárult elénk, ahol rengeteg ember táncolt. Éreztem, hogy ez az este fantasztikusan fog alakulni. Emily és én rögtön elmentünk a bárhoz, kértünk egy hűsítő koktélt, mert nagyon meleg volt bennt. Kicsit furcsának tartottam, de nagyon jó volt, hogy nem voltak körülöttünk sikítozó lányok Justin miatt. Láttam, ahogy ő és Ryan táncoltak. Körbeállták őket, és úgy kezdtek el táncolni, a kedvenc számukra. Emily-vel mi csak néztük őket. Nagyon jól táncoltak. Miután meguntuk nézni őket Emily-vel kicsit beszélgettünk.
- Bejön neked Ryan, igaz?
- Ezt meg honnan veszed?
- Láttam, hogy néztél rám, mikor megkérdeztem van-e barátnője.. Mellesleg miattad kérdeztem.
- Ja.. hát, igen. Eléggé jól néz ki.
- Mondtam, hogy életed legjobb bulija lesz.
- Aha, és mi van Justin-nal?
- Nem tudom. Az eszem azt mondja, hogy nem akarok tőle semmit, de a szívem azt mondja, hogy meg kéne próbálnom..
- Az nehéz eset..
Ekkor Justin és Ryan találtak meg minket, a pult mellett. Beleittak a koktéljainkba, mert eléggé kimelegedtek.
- Nem jöttök táncolni? - kérdezte Ryan Emily-t.
- De, persze, csak nem akartunk titeket zavarni.
- Igen, nagyon jól nyomtátok - mondtam mosolyogva.
- Köszi, de akkor most menjünk együtt - javasolta Justin.
- Oké, benne vagyok - egyeztem bele.
Bementünk a tánctér közepére és elkezdtünk táncolni. Én Justin-nal, Emily pedig Ryan-nel volt. Volt egy csaj, hosszú szőke haja volt, amiről eléggé feltűnő volt, hogy póthaj, 3 kiló festékkel az arcán, kitéve mindenét ami van, odajött és beállt Justin és közém és elkezdett Justin-nal táncolni. Eléggé furcsának tartottam, de először arra gondoltam, hogy miért ne. Semmi nincsen köztünk Justin-nal, inkább hagyom. De utána láttam, hogy nem akar vele tancolni és visszajött hozzám, mire a csaj megint befurakodott közénk. Kezdett egy kicsit elegünk lenni belőle és úgy döntöttem , most vagy soha.
- Figyelj szőkeség.. nem hagynál minket végre békén? - kérdeztem még viszonylag nyugodtan.
- Nem, bocsi, én most vele szeretnék táncolni.
- De nem veszed észre, hogy ő viszont nem akar veled?
- Nem, bocsi. Látom kicsit féltékeny lettél.
- Nem, nem vagyok az. Csak tudod, idegesít, hogy nem hagysz minket békén.
- Igen? Úgyis jobban táncolok, mint te, így legalább jobban jár.
- Azt hiszed jobb vagy, mint én? Tudod mi? Akkor mérkőzzünk meg. Majd a közönségünk eldönti, hogy ki táncol jobban. Nos? - kérdeztem már egy kicsit idegesen.
- Ch.. ezt simán megnyerem, de oké.
Mindenkinek szóltunk, hogy adjanak nekünk helyet. Ryan és Justin csak néztek rám, hogy mit csinálok, de Emily megnyugatta őket.
- Nagyon le fogja alázni ezt a kis pláza cicát.. Higgyetek nekem, és csak figyeljetek.
A DJ elindította a zenét és már táncoltunk is. Először ő kezdte. Elkezdte tekergetni magát, én meg közben alig bírtam visszafojtani a nevetésemet. Körülbelül 2 percig táncolt, ha lehet ezt annak nevezni, majd én jöttem. Nekem is 2 perc jutott. Míg táncoltam, csak olyanokat hallottam a közönségünkből, hogy 'Ez az csaj', 'Nagyon jól csinálod', 'Adj neki' és hasonlók. Mikor végeztünk Emily lépett közénk.
- Nos, fiúk, lányok. Hagy halljam, hogy tetszett? - kérdezte, mire mindenki elkezdett sikítozni. Ezután folytatta - El kellene döntenünk, hogy ki is nyerte ezt a párbajt. Ezt úgy fogjuk eldönteni, hogy sikítanotok kell majd. Tehát akkor kezdjük.. Ki szavaz erre a kis szőkeségre? - nézett rá egy kis undorral.
Volt egy pár tapsoló, azok biztosan a kis utánzatai voltak, a követői, de több volt a fújoló.
- Rendben, akkor most ki szavaz a csodálatos Alex-re? - ekkor mindenki ordítozni kezdett, tapsoltak, sikongattak - Szerintem egyértelmű, hogy vesztettél kicsi csillagom - fordult Emily a kispláza cicához, aki sértődötten odébb állt - Tehát Alex nyerte meg a versenyt - kiáltott Emily.
- És nem csak a versenyt nyerte meg, hanem engem is - jött oda hozzám Justin. Átölelte a derekamat és egy puszit nyomott az arcomra. Kicsit furcsa volt, de jól esett.
Emily és én kimentünk egy kicsit a mosdóba rendbekapni magunkat. Miután visszamentünk Justin odajött hozzám, míg Ryan és Emily elmentek táncolni.
- Mikor tanultál meg így táncolni? - kérdezte Justin érdeklődve.
- 5 évig tanultam hip-hop-ot, de abba kellett hagynom, mert nem volt rá időm, az iskola miatt.
- Értem, hát..most már tudom, hogy nem csak jó hangod van, de jól is táncolsz.
- Honnan tudod, hogy jól énekelek? - kérdeztem meglepetten.
- Tudod, mikor a stúdióban voltunk és mielőtt rád nyitottam, hallottam, ahogyan énekeltél. Csodálatos hangod van.
- Ohh, köszönöm - mondtam egy kicsit elpirulva - De te is megtaníthatál egy pár mozdulatot, mert te sem vagy semmi - mondtam nevetve.
- Oké, kezdhetjük?
- Persze - mondtam és ki is mentünk a tánctérre.
*kicsit hosszú lett, de remélem tetszik :)
#19
Reggel, mikor felkeltem, csak az álmomra tudtam gondolni. Mármint, sok mindenre nem emlékeztem belőle, csak annyira hogy Justin is benne volt, pont ezért örültem annyira, bár ezt egy kicsit furcsálltam. Gyorsan felkaptam magamra egy szürke, lenge melegítőnadrágot és egy mélykék kivágott felsőt. A hajamat csak összetűztem, majd lerohantam a konyhába. Mire leértem, már mindenki lennt volt. Biztosan sokáig aludtam, nem is tudtam, mennyi az idő.
- Sziasztok - mondtam boldogan, majd mindenkinek az arcára adtam egy puszit.
- Jézusom, Alex. Neked meg mi bajod van? - kérdezte apu meglepődve.
- Biztosan szívott valamit.. csak az a baj, hogy nekem nem adott - válaszolta Penny, mire mindenki elkezdett nevetni.
- Anyu, hogy hogy palacsintát csinálsz?
- Tudom, hogy ezt te szoktad csinálni, de nem tudtunk megvárni téged míg felkelsz, mert már mindenki nagyon éhes volt.
- Nem baj, nem haragszom. Anyukám a kedvencemet csinálja reggelire! Te vagy a legjobb, imádlak - mondtam majd mégegy puszit adtam neki.
Ezután leültem az asztalhoz. Beszélgettünk apuval és Penny-vel, mert látták rajtam, hogy nagyon feldobott voltam. Igen, bevallom.. egy kicsit hülyén viselkedem, de ez vagyok én.
- Na jó. Mindent mesélj el - kezdte a beszélgetést Penny.
- Nem tudom, mire célzol - próbáltam terelni a témát, tettetni, mintha semmi nem lenne, de sajnos túl régóta ismernek engem.
- Mitől vagy ilyen boldog? Nem szoktál te ilyen lenni - folytatta apu.
- Hát jó, azért vagyok ilyen, mert Emily itt lesz egy pár napig, mert a szülei elutaznak ma egy pár napra.
- Tényleg? Biztos, hogy emiatt vagy ennyire boldog? - kérdezte apu, mire végleg megadtam magam.
- Na jó.. Ha annyira tudni szeretnétek, megismerkedtem egy sráccal, akit kezdek megkedvelni, bár nem is tudom miért - gondolkoztam hangosan - és elhívott ma estére egy buliba, ahová ketten elmegyünk Emily-vel. És már nagyon várom.
- És erről minket is megkérdeztél? - kérdezte apu, miközben felhúzta az egyik szemöldökét.
Tudtam, hogy most be kell vetnem az apuci egyetlen első szülött lánya tekintetet.
- Apu, tudod, hogy mennyire szeretlek. Elengednél minket abba buliba, ha nagyon szépen megkérlek? - kérdeztem, miközben azzal a bizonyos tekintettel néztem rá, amit biztosan ti is ismertek.
- Ne, Alex. Ne csináld ezt.. ez a nézés.. tudod, hogy ennek sosem tudok nemet mondani.
- Tudom - mondtam ravaszan és mosolyogva.
- Rendben, menjetek - húzta el a száját, de ő is elmosolyogta magát, mire neki is adtam egy újabb cuppanóst az arcára.
A beszélgetés végére anyu el is készítette a finom palacsintákat, amiket annyira imádtam. Ekkor ránéztem az órára. Kereken 10-et mutatott, úgyhogy volt még bőven időm egyéb teendőimre. Miután megettem a reggelimet, ami elég gyors volt, mert előző este nem ettem vacsorát, beraktam a mosogatógépbe és elindultam fel a lépcsőn. Eszembe jutott, amit pár nappal ezelőtt Penny-nek ígértem.
- Ja, és Penny. Csak, hogy te se maradj ki a sorból.. - kezdtem.
- Igen?- kérdezte csillogó szemekkel.
- Holnap megkapod a meglepetésemet, amit ígértem, úgyhogy ne tervezz semmit, mert velem leszel.
- Igen?? Úristen, köszönöm - mondta és futva jött oda hozzám. Most nem én osztogattam a puszikat, hanem ő adott nekem egyet.
- Figyelj, hugi. Tudod, hogy szeretlek, meg minden.. de ennyire azért ne legyünk jóban, rendben? -kérdeztem nevetve.
- Oké, megígérem - mondta nevetve, majd visszament az asztalhoz, és folytatta a reggelijét.
Mivel még csak 10 múlt pár perccel, és nem tudtam mit csinálni, úgy gondoltam, kimegyek a medencéhez egy kicsit napozni. Felmentem hát a szobámba, felvettem a fürdőruhámat, ami kék-fehér csíkos volt, felkaptam egy törölközőt, a telefonomat és már mentem is. A törölközőt leterítettem a napágyra és ráfeküdtem. Körülbelül 10 perce feküdhettem kinnt, mikor rájöttem, hogy Penny még nem találkozott Justin-nal, és így nem lenne igazi a meglepetésem, úgyhogy felhívtam Justin-t.
- Szia Szépségem - szólt bele.
- Szia, hogy vagy? - kérdeztem. Direkt nem akartam kimondani a nevét, nehogy Penny meghallja.
- Kicsit szomorúan, mert hiányzol, de jól is, mert este találkozunk.
- Igen, pont erről akarok veled beszélni.. - kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem.
- Nem tudsz jönni? - kérdezte csalódottan.
- Justiin, ha hagynád, hogy befejezzem, nem lennél ennyire csalódott - mondtam nevetve.
- Hogy én? Neem, én nem vagyok csalódott. Honnan veszed ezt?
- Hallom a hangodon. Ne is próbáld tagadni.
- Oké.. - mondta kicsit meglepetten - Ömm, szóval akkor mit is akartál mondani?
- Csak annyit, hogy ha jöttök, ne a ház előtt parkoljatok majd le.
- Miért? - kérdezte.
- Azt majd elmondom.
- Hát, jó. Akkor majd 7-re megyünk. Szépek legyetek ám.
- Ti meg jól nézzetek ki - mondtam nevetve.
- Oké, igyekezni fogunk. Na szia szépség.
- Szia - mondtam, majd letettem.
Nem is vettem észre, hogy negyed órán keresztül beszélgettünk. Úszkáltam egy kicsit, majd napoztam, de meguntam és visszamentem a szobámba és írtam Emily-nek egy sms-t.
" Szia Em. Nem tudnál egy kicsit előbb jönni? Halálra unom magam."
Nem kellett sokáig várnom a válaszra, amiben ez állt:
"De, persze. Csak össze kell szednem még egy pár ruhát. Fél óra és ott vagyok."
"Oké, várlak."
Csak ennyit írtam vissza.
Míg Emily nem jött át, lezuhanyoztam egy átvettem a reggeli felsőmet. A hosszú nadrágot felváltotta egy pamut rövidnadrág, mert nagyon melegem lett. Mire ezekkel végeztem Emily oda is ért.
- Oh, szia Em.
- Szia. Na mi van veled? - kérdezte.
- Mondd, hogy te is annyira izgatott vagy, mint én.
- Nem mondom, hogy nem vagyok az, de szerintem te jobban az vagy - mondta mosolyogva.
Még beszélgettünk sokmindenről. Csak ilyen csajos beszélgetés volt. Akit tudtunk, kibeszéltünk, meg beszélgettünk fiúkról is, mint mindig. Eléggé elment az idő, mert mire azon gondolkoztunk, hogy el kéne kezdeni készülődni, már ment le a nap, amiről természetesen rögtön Justin jutott eszembe, de ezt nem mondtam Emily-nek.
- Nos, akkor kezdhetünk készülődni? - kérdezte Em.
- Igen. Elmegyek lezuhanyozni, mert eléggé megizzadtam. Sietek.
- Oké, én addig választok ruhát neked is.
- Oké, köszi.
Gyorsan, nagyjából 15 perc alatt, lezuhanyoztam és hajat mostam. Kiléptem a kádból, magam köré csavartam a törölközőt és úgy mentem ki Em-hez.
- Készen vagyok, mehetsz te is ha gondolod.
- Persze, addig válaszd ki, hogy melyiket szeretnéd felvenni ezek közül - mondta, miközben az ágyon heverő ruhákra mutatott, majd gyorsan ki is ment.
Mikor megláttam, miket hozott át már megint, nyitva maradt a szám. Nem csoda, hogy olyan szép ruhákat hozott, hiszen az anyukája divattervező volt.
Az ágyon egy térd fölé érő, kék, csillogó, pántnélküli ruha volt, aminek az alján fekete csipke volt, és egy fekete masni a bal oldalon, az ember szíve fölött. Nem is keresgettem tovább a többi ruha között, azonnal beleszerettem ebbe az egybe, amihez járt egy fekete magassarkú is.
Ekkor Emily jött ki a fürdőből.
Ő egy rózsaszín pántos, térd fölé érő ruhát választott, aminek a melle alatt egy fekete öv futott végig.
- Emily, én ezt venném fel, ha nem gond. Imádom.
- Persze, hogy nem gond. Azért hoztam.
- És a hajunkkal mit csináljunk?
- Szerintem én becsavarom magamnak.
- Oké, én pedig egyenesen hagyom.
Megcsináltuk a hajunkat. Ez beletelt mindkettőnknek egy bő fél órába. Utána elkészítettük a sminkjeinket. Az enyém, fekete és kék füstös lett, Emily-é pedig egyszerű rózsaszín. Szerintem mind a ketten elég jól néztünk ki. Végül felvettük a ruháinkat. Mikor megmutattuk egymásnak, mindkettőnknek leesett az álla.
- Úristen, nagyon jól nézel ki - mondtam neki.
- Te is dögös vagy csajszi - reagált rá.
- Na, szerintem induljunk, mert mindjárt 7 óra van.
- Oké, siessünk - mondta.
Felkaptuk a cipőinket. Elköszöntünk anyuéktól, majd rohantunk kifelé, nehogy elkéssünk.
- Hol vannak? - kérdezte Em.
- Mondtam Justin-nak, hogy nem a ház előtt álljon meg, mert akkor oda a meglepetésem Penny-nek.
- Értem - mondta majd elindultunk.
Egyszercsak megállt egy autó mellettünk és csak ennyit hallottunk belülről.
- Úgy látom a szép hölgyek bulizni mennek. Elvihetjük őket?
- Justiin - mondtam, mikor láttam, hogy ő az.
- Na, szálljatok be - mondta, és kinyitotta az ajtót - Ő itt Ryan.. Ryan Butler - mutatott be minket Justin.
- Szia Ryan, Alex vagyok, ő pedig itt Emily, a barátnőm - nyújtottam neki a kezem.
- Sziasztok - köszönt, majd egy kicsit végigmérte Emily-t. Szerintem bejön neki Emily, de még nem mondok ilyet.
- Na, akkor indulhatunk? - kérdezte Justin.
- Persze, induljunk - mondtuk egyszerre és mentünk is..
*szomorú vagyok, mert nem kommenteltek és nem tudom, hogy tetszik-e a történetem és folytassam, vagy hagyjam abba, mert úgyse nézi senki..
úgyhogy kérlek írjatok visszajelzéseket :( :(
#18
Mivel nem lakott messze tőlem, nem telt bele 15 perc és kopogást hallottam az ajtómon.
- Gyere be nyugodtan - mondtam, miközben próbáltam valami rend félét kialakítani.
- Szia, Alex - köszöntött Em egy kicsit félénken.
- Szia - mondtam - Nem szeretnél valami mondani?
- Nagyon sajnálom, Alex. Tudom, hogy most haragszol rám, de nem bírtalak már titeket nézni és.. - hadarta, de közbevágtam.
- Semmi baj, nem haragszom rád, nyugi. Épp ellenkezőleg. Csak meg akarom neked köszönni, mert legalább megtudtam, hogy Justin valójában nem is olyan ember, mint amilyennek elképzeltem. Be kell vallanom, hogy egész jófejnek tartom.
- Owowow..!! - ámult el Emily - Mit tett veled, hogy ezt gondolod róla?
- Nyugi, semmi olyan nem történt és remélem, hogy nem is fog.
- Alex. Az oké, hogy nekem nem vallod be, hogy igenis kötődsz hozzá.. mármint nem oké, mert a legjobb barátnőd vagyok, de legalább magadnak valld be, kérlek.
- Utálom ezt mondani, de lehet, hogy igazad van. Nem tudom..
- Inkább mesélj, mi volt? - érdeklődött kíváncsian.
- Semmi különös, csak beszélgettünk. Szeretném jobban megismerni őt, nem csak az általános dolgokat szeretném tudni róla, amit bármelyik rajongó megtalál az interneten. Érteed? - kérdeztem elnyújtott hangon, majd elnevettem magam és végül Emily sem bírta ki.
- És? - kérdezett vissza, mert látta, hogy még nem fejeztem be.
- És hát.. amikor elbúcsúztunk, adott egy puszit az arcomra.
- És te nem ellenkeztél.. - nézett rám Emily csillogó szemekkel.
- Nem, de viszont nem viszonoztam. Nem akarom, hogy nyeregben érezze magát, amíg én sem vagyok biztos magamban.
- Értelek. Hát, én azért szurkolok nektek.
- Köszi, de remélem ezeket, amiket most elmondtam neked, nem fogod visszamondani Justin-nak.
- Bennem bízhatsz. Tényleg, elfelejtettem mondani, hogy anyukámék holnap elmennek egy pár napra kikapcsolódni kettesben. Addig itt maradhatnék majd?
- Persze, olyan vagy mint a testvérem.
- Köszönöm - fejezte be, mikor megszólalt a telefonom.
Megnéztem, Justin írt sms-t.
"Szia Szépség. Jól éreztem ma magam veled. Arra gondoltam, holnap elmehetnénk valahova bulizni."
Elolvastam, majd megmutattam Emily-nek, mert látta rajtam, hogy mennyire örülök.
- Menj csak nyugodtan, én majd el leszek itt. Majd kitalálok valamit.
- Dehogyis. Én csak veled megyek, főleg bulizni - mondtam, majd visszaírtam Justin-nak.
"Szia Justin. Én is nagyon jól éreztem magam. Szívesen megyek, de csak ha Emily is jöhet. Nélküle soha nem bulizok"
Pár perc múlva jött is a válasz.
"Benne vagyok, akkor én is hozom a haverom. Holnap 7-re értetek megyünk. Addigis légy rossz ;)"
- Emily, készülj fel, hogy holnap olyan buliban lesz részed, mint még soha. Ráadásul még a haverját is hozza - mondtam neki mosolyogva.
- Hidd el, hogy ez most egy cseppet sem érdekel. Majd meglátjuk mi lesz, de nekem most tényleg sietnem kell, mert anyu nem tudja, hol vagyok. Holnap olyan 3 óra körül visszajövök.
- De a ruháidat ne felejtsd majd otthon.
- Oké, majd hozok neked is valami bulis szerkót.
- Oké, de most menj. Holnap találkozunk. Szia.
Felpattant az ágyamról és elviharzott. Láttam rajta, hogy nagyon izgatott lett, de ezzel nem volt egyedül.
Lezuhanyoztam, fogat mostam, majd felkaptam a pizsamámat, ami egy franciabugyiból és egy hatalmas pólóból állt. Befeküdtem az ágyba, miközben arra gondoltam, milyen jó napunk lesz másnap, majd hirtelen elaludtam.
#17
- Ő meg mit keres itt? - kérdeztem meglepetten, mikor megláttam, hogy az a titokzatos valaki Justin volt.
- Beszélgetni jött.. veled. Azért hívtam ide, mert tudtam, hogy különben te soha nem fogsz odamenni hozzá magadtól.
Eközben Justin csak némán állt Emily mellett lesütött szemekkel, zsebre tett kezekkel.
- Neked nincsen semmi hozzáfűzni valód? - kérdeztem felé fordulva.
- Alex, neki ehhez semmi köze. Neki is csak most mondtam el, mikor ideért - vágott közbe Em.
- És mégis miért csináltad ezt?
- Azért, mert olyan rossz nézni titeket. Justin egyfolytában azt hajtogatja, hogy nem akart megbántani, de nem csak nekem, hanem neked is ezt próbálja elmagyarázni, de te rá sem hederítesz, miközben látom mindig a szemedben, hogy nagyonis érdekel téged.
Erre nem tudtam semmit sem válaszolni. Csak álltam ott, mint egy fadarab, megmozdulni sem tudtam. Sajnos, igaza volt, és ezt magamnak is be kellett vallanom. De eközben így fejezte be mondani valóját.
- Úgyhogy én most itt hagylak titeket. Csak annyit kérek Alex, hallgasd meg, és ne menj el, kérlek - nézett rám.
Erre én válaszul csak bólintottam egyet, majd ő szépen lassan elsétált.
Justin-nal ketten maradtunk a part közepén. Csak álltunk egymással szemben és néztük egymást. Egyikünk sem tudott megszólalni. Nagyon rosszul éreztem magam, mert láttam rajta, hogy nagyon szomorú. Majd én törtem meg a csendet.
- Figyelj Justin.. - erre felkapta a fejét - ..nagyon sajnálom - mondtam leszegett fejjel.
- Nincs miért, én voltam a hülye, hogy nem mondtam el már rögtön az elején.
- De miért nem?
- Azért, mert nem akkor kellett volna érkeztem, előbb jöttem. A koncert miatt jöttem, mert nagyon jó barátaim a zenekar tagjai és meg akartam nézni őket fellépés közben, de nem akartam elrontani a hangulatukat, hiszen ez az ő estéjük volt, nem én voltam a fő attrakció, hanem ők. Ezért inkognitóban akartam maradni, de megláttalak és nem bírtam ki, hogy ne menjek oda hozzád. Mikor megkérdezted hogy hívnak, nem mertem elmondani, mert nem tudtam milyen reakciót vált ki belőled. Nem akartam sikongató lányokat magam körül, csak veled szerettem volna lenni.
Mikor ezeket elmondta, megfogta a kezeimet és mélyen a szemembe nézett. Nagyon szép barna szemei voltak, amik megigéztek, de feleszméltem és gyorsan elhúztam tőle.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Nem szabad. Justin, te egy sztár vagy, én pedig csak egy átlagos lány a sok közül. Mi nem lehetünk együtt.
- Nem, te nem csak egy átlagos lány vagy a sok közül, legalábbis számomra nem.
Elkezdte énekelni a Favourite Girl-t.
- I always knew you were the best,
The coolest girl I know..
So prettier than all the rest,
The star of my show..
Csak idáig jutott, mert én félbeszakítottam.
- Minden rajongód álma az, hogy ezt énekeld neki. Azt hitted, hogy ha nekem is ezt énekled, majd én is elolvadok és a nyakadba fogok ugrani?
Ezen kicsit meglepődött.
- Miért, te nem szereted?
- Justin. Én nem vagyok a rajongód. Számomra csak egy átlagos 16 éves fiú vagy, aki nagyon tehetséges abban, amit csinál. Felőlem azt csinálsz, amit akarsz. Nem fogok sikító rohamot kapni, hogyha esetleg meglátlak az utcán, nem fogok ocsmány dolgokat mondani lányokra, akiket veled látok. Sikeres vagy.. oké. Lányok ezrei rohannak utánad.. oké. De én nem ez vagyok. Meghallgatom a zenédet, mert azt szeretem. Olyasmiről énekelsz, amiket én is átélek. De számomra ennyi.
- Értem - mondta szomorúan.
- De nem szeretnék veled ilyen kínos viszonyban lenni. Miután mostanra már jobban megismertelek, úgy gondolom, hogy jófej srác vagy és nem szeretnék veled rossz viszonyban lenni.
Ekkor felcsillant a szeme.
- Nem, Justin - mondtam nevetve - Ne nézz így. Nem lesz köztünk semmi olyan.. legalábbis egy darabig biztosan nem - ezt az utolsó mondatot próbáltam halkan mondani, remélem nem hallotta meg.
- Akkor? Elmegyünk valamerre? - kérdezte.
- Persze - feleltem - De hova?
- Mondjuk arra? -kérdezte, miközben elmutatott balra.
- Oké, menjünk.
- Várj. Ezt vedd föl - nyújtotta át nekem a napszemüvegét, amit rögtön fel is vettem - Jól áll - mondta.
- Köszi - mondtam mosolyogva és elindultunk.
Sétáltunk egy jó ideig, sokat beszélgettünk útközben, megérkeztünk egy elhagyatott helyre. Gyönyörű volt. Egy nagy tó tárult elénk, aminek a szélén egy vízesés volt, onnan kapta a vizet. Körülötte hatalmas fák voltak, aminek a lombjai között beszűrődtek a nap játékos ágai.
- Ez gyönyörű - mondtam leesett állal.
- Pont, mint te - reagált rá Justin.
- Ne, Justin, ne csináld ezt. Csak barátok.. egyelőre, oké?
-Egyelőre - mondta mosolyogva.
Leültünk a homokba és csak beszélgettünk. Jobban meg akartuk ismerni egymást, miközben ismét együtt néztük a naplementét. Ez már szinte a védjegyünkké vált. Mire észbekaptunk már beesteledett.
- Úristen! Már ennyi az idő? - eszméltem fel, mikor ránéztem az órámra - Justin, sajnálom, de nekem most mennem kell.
- Miért? - kérdezte szomorúan.
- Mert már kicsit késő van és a hugomékat is egyedül hagytam otthon. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem gyújtották fel a házat.. - mondtam kicsit komolyan, mire mindketten elnevettük magunkat.
- Rendben, de hazakísérhetlek? - kérdezte azzal a bociszemeivel.
- Hát.. ha nagyon szeretnél - feleltem mosolyogva.
Feállt, majd engem is felhúzott a homokból. Elindultunk hazafelé. Mikor odaértünk, meg voltam egy kicsit illetődve, mert nem tudtam, hogy köszönjek el tőle.
- Mekkora házatok van, mellesleg szép is - mondta Justin ámulkozva.
- Ömm, köszi. Apukám építette két saját kezével. Nagyon büszke rá - mondtam mosolyogva.
- Az is lehet - válaszolta Justin még mindig a házat nézve.
- Na de nekem most már télleg mennem kell - mondtam - Úgyhogy, szia.
Ezzel megfordultam, elindultam a bejárati ajtó felé, de elkapta a kezem.
- Várj, én még nem búcsúztam el - ekkor közelebb húzott magához és egy gyengéd puszit adott az arcomra. Biztos voltam benne, hogy elpirultam, pedig nem lett volna szabad.
- Ömm.. akkor szia - búcsúztam el tőle, majd bementem az ajtón.
Mikor csuktam be, ő még mindig ugyan ott állt, ahol elváltunk. Én csak mosolyogva integettem neki, majd teljesen bezártam az ajtót. Gyorsan felrohantam a szobámba és előkaptam a telefonom. Tárcsáztam, majd fel is vette a kívánt személy.
- Szia - vette fel a telefont Emily.
- 15 perc múlva nálam - parancsoltam rá. Ő meg sem tudott szólalni, letettem a telefont és csak izgatottan vártam, mikor toppan be a szobámba.
Figyeleeeem!!
Hoztam nektek egy videót Justin-ról, ami szerintem eléggé vicces.. :'D
(és Justin is aranyos benne)
http://www.youtube.com/watch?v=typVbfGi8E8
^^remélem tetszik
csak annyit mondok, hogy pants on the ground :D
kommentekben leírhatjátok a véleményeteket :)
na pááá
#16
Kiszálltam az autóból, megálltam a bejárat előtt és mély levegőt vettem. Majd egyenesen a szobánk felé vettem az irányt. George bácsi bekísért minket, kiadta a feladatokat és már el is viharzott.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Emily.
- Semmi, csak tudod.. Nem nagyon szeretnék VELE találkozni.
- Értem, de szerintem ez elkerülhetetlen lesz.
- Ha összefutnánk, köszönök neki meg minden, de nem fogok vele jópofizni. Azt elfelejteheti.
- Jó, inkább álljunk neki a dolgoknak, és akkor hamarabb elmehetünk.
El is kezdtük. Nagyjából 20 percbe tellett, mire végeztünk az első pár feladattal. Ez az idő csendesen telt, nem akartuk zavarni egymást.
- Ezt a pár dolgot átviszem George bácsihoz - mutatott Emily az asztalon heverő halomra - Átvigyek még valamit?
- Nem kell köszi. De ha már úgyis mész a büfé felé, nem vennél nekem egy sajtos sonkás szendvicset? - kérdeztem, miközben nagy bociszemeimet rámeresztettem.
- De, persze.. - mondta nevetve.
- Köszi - mondtam mosolyogva.
Az asztalon heverő kupacot bepakolta egy dobozba és már indult is. Én addig csináltam a többi feladatomat. Fél óra múlva Emily még mindig nem jött vissza.
- Hol lehet már? - gondolkoztam.
Úgy döntöttem elindulok és megkeresem, de ekkor nyitódott az ajtó.
- Na végre - mondtam - Már azt hittem, hogy eltévedtél.
- Itt nem lenne nehéz - felelte - Bocsi, de nem volt olyan, amilyet kértél, csak csirkés volt, úgyhogy azt hoztam - folytatta, miközben átadta a szendvicset.
- Nem baj, azért köszi. És mi tartott ennyi ideig?
Emily lesütött szemekkel sétált el mellettem, de nem mondott semmit.
- Emily!! - szóltam rá mégegyszer, de most sem válaszolt - Jól van, akkor inkább hagylak, ha nem akarsz beszélgetni.
Én is folytattam a dolgomat. 5 perc csend után viszont végre megszólalt, de nem azokat a szavakat kaptam, amire számítottam.
- Beszélned kell vele - parancsolt rám.
- Mégis kivel? - kérdeztem értetlenkedve.
- Hát Justin-nal. Találkoztam vele, és hát.. beszélgettünk.. rólad.
Érdekes volt, nem lettem mérges most emiatt. Inkább csak kíváncsi voltam, mit mondott rólam Justin. Fura..
- És mégis mit mondott?
- Azt, hogy nem akart megbántani, nagyon kedvel téged. És látom a szemében, Alex. Adj neki egy esélyt, hogy elmondhassa, mit miért csinált úgy, ahogy.
Elgondolkoztam egy pillanatra, de még mindig ellenkeztem.
- Nem. Emily, figyelj. Jason-ben nagyot csalódtam. Sokat jelentett ő nekem, és lehet, hogy egy életre megutáltam, de még mindig nem vagyok túl rajta teljesen. Lehet, hogy ezzel másokat bántok meg, ami nem áll szándékomban, de egyelőre nem tudok pasikra gondolni úgy, hogy tényleg a pasim legyen. Főleg nem egy világsztárral, akit mellesleg nem is kedvelek. Megígérem, el fogok menni és fogok vele beszélni erről a dologról, de másról nem. De még nem most. Nem tudnék a szemébe nézni.
Erre Emily nem felelt semmit, mert tudta, hogy igazam van, de láttam a szemében a csalódottságot.
- Hát.. te tudod - zárta le a témát ezzel a mondatával.
Ezután tényleg nem szóltunk egymáshoz, csak a feladatunkra koncentráltunk teljes mértékben. Kicsit kínos volt nekem ez az egész helyzet, de nem tudtam most ezzel foglalkozni.
Éppen mikor készen lettünk, bejött George bácsi indulásra készen. A folyosón nagyon izgultam kifelé menet, mert nem szerettem volna Justin-nal beszélni, de szerencsére nem is találkoztunk. A kocsiban Emily törte meg a kínos csendet.
- Haragszol rám?
- Dehogyis. Miért haragudnék? Csak figyelsz rám, és azt szeretnéd, ha boldog lennék. Ezért nem haragudhatok rád.
- Akkor rendben.. - mondta és láttam azt az ördögi kifejezést az arcán, amit nem értettem, de úgy éreztem, hogy nem is akarom.
- Átmehetnék hozzád? Nincs túl sok kedvem otthon lenni a lányokkal.
- Öö, bocsi, de ez most nem fog menni.. öö.. vendégek jönnek.
- Oké, persze. Akkor nem akarok zavarni. Majd máskor - mosolyogtam rá, mikor kiraktak a házuk előtt.
- De hazakísérhetlek - ajánlotta fel.
- Nem kell köszi, inkább sétálok egyedül, kiszellőztetem a fejem.
Megöleltük egymást és már el is mentem. Igazából, nem mentem el sétálni, csak hazamentem. Vettem egy frissítő fürdőt, átöltöztem valami lenge ruhába és kimentem a kertbe olvasni. Ki akartam kapcsolódni, elaludtam. Ez egy pár órára sikerült is, amikor csöngött a telefonom. Megnéztem ki az.
- Szia Emily - szóltam bele.
- Szia. Ráérsz most? Mit csinálsz?
- Semmit, csak éppen kint lazulok a kertben, miért?
- Nincs kedved lejönni a partra egy kicsit?
- Dehogy nincs. De nem úgy volt, hogy vendégek vannak nálatok?
- Öö. már elmentek.
- Oké, mikor? - kérdeztem.
- Mondjuk fél óra múlva?
- Oké, megpróbálok sietni - feleltem és letettem a telefont.
Felmentem a szobámba, visszaöltöztem a sárga ruhámba, gyorsan rendbe szedtem a hajam, sminkem és már indultam is, miután szóltam Penny-éknek.
Negyed óra múlva le is értem, de nem láttam sehol. Elkezdtem keresgélni. Meg is találtam. Láttam a távolban, de nem volt egyedül. Odasétáltam és amikor megláttam, hogy kivel vannak ott nagyon meglepődtem..
#15
Reggel, amikor felkeltem, meg akartam nézni a telefonomon, hogy menyi az idő. Ekkor láttam meg, hogy Justin még egy üzenete küldött nekem hajnalban. Elolvastam, de megint ugyan azokat írta le. Bocsánatot kért, és találkozni akar velem. Lehet, hogy kegyetlen vagyok, de nem igazán érdekelt. Megbántott és ezt ő is nagyon jól tudta. Csörögni kezdett a telefonom,
- Csak ne Justin legyen az, kérlek - suttogtam.
Ránéztem a telefonomra. Hál' istennek Emily volt az.
- Szia Alex - szólt a telefonba, mikor felvettem.
- Szia Em. Biztos nagyon fontos lehet, ha már ilyenkor hívsz. Úgyhogy, mi az?
- Lehet, hogy nem fogsz neki örülni, de ma is dolgoznunk kell..
- Oh, hát az nem probléma -feleltem.
- ..a hangstúdióban, ahol múltkor is - fejezte be a mondatát.
- Az más - mondtam elgondolkozva.
Egy percre elgondolkoztam rajta, hogy nem megyek be, de utána eszembe jutott George bácsi. Olyan volt ő nekem, mintha a saját bácsikám lett volna. Nem hagyhattam cserben. Annyi mindent megtett értem.
- Rendben, bemegyek. De csakis a bácsikád miatt - adtam meg magam.
- Köszi - mondta megnyugvó hangon - 1-re George bácsinál kell lennünk.
- Rendben, fél 1-re nálatok leszek.
- Oké, szia csaj - köszönt el.
- Szia Emily.
Elég feszült lettem emiatt a telefonbeszélgetés miatt. Mivel nem volt túl sok időm, míg Emily-vel találkoztam, lementem a konyhába és kutakodni kezdtem a hűtőben. Mivel most sok kedvem nem volt sütögetni, a csokis müzli mellett döntöttem. Elővettem egy tálat, gyorsan összeöntöttem tejjel és már készen is voltam. 5 perc alatt megettem, majd elindultam felfelé a lépcsőn. Félúton összefutottam Penny-vel.
- Szia Penny. Figyelj, ma el kell mennem dolgozni és már kora délután nem leszek itthon, úgyhogy nyugodtan hívj át valakit és majd szólok anyuéknak.
- Uh, szia. Ez így most egy kicsit sok volt egyszerre, de oké. Majd inkább én felhívom őket, úgyis én maradok itthon.
- Oké, köszi. De akkor megemlítenéd nekik, hogy megyek dolgozni?
- Persze - válaszolta - Mi baj volt tegnap? - kérdezte aggodalmaskodva.
- Semmi. Mondjuk, hogy Chris nem az, akinek eddig gondoltam. De nem szeretnék erről beszélni. Inkább érezzük jól magunkat, jó? - mondtam mosolyogva.
- Persze. Na megyek enni, mert majd' kilyukad a gyomrom.
- Menj csak - válaszoltam nevetve.
Felmentem a szobámba gyorsan lefürödtem, hajat mostam. Miután végeztem, magam köré tekertem a törölközőt és úgy álltam meg gardróbom előtt. Nagy nehezen eldöntöttem, hogy egy sárga miniruhát veszek fel, fehér nyaklánccal és karkötővel. Ehhez egy fehér ballerina cipőt vettem fel. Ezután gyorsan csináltam egy natúr sminket, nem akartam kihívót, végülis csak dolgozni mentem. Hajamat kiengedve hagytam. Mire készen lettem, már indulhattam is. Beköszöntem Penny-hez.
- Szia Penny, én elmentem. Anyuval mindent megbeszéltél? - kérdeztem.
- Igen, persze. Menj csak nyugodtan.
- Oké, szia - és bezártam magam mögött az ajtót.
Lementem, összeszedtem a telefonom, kulcsom, hasonló cuccaimat, bepakoltam a táskámba és már mentem is Emily-hez. 15 perc múlva oda is értem. Bekopogtam és már ő is felöltözve, készen nyitott ajtót. Apukája átvitt minket George bácsihoz. Mi hátul ültünk, ezért tudtunk beszélgetni.
- Képzeld..sms-t írt nekem. Kettőt is - mondtam.
- Tényleg? És mit írt? - kérdezte kíváncsian.
- Egyfolytában bocsánatot kér. Mondta, hogy nagyon sajnálja és hogy találkozni akar velem.
- Értem - csak ennyit válaszolt, mert tudta, hogyha a nevét is kimondja, nem örülnék neki.
Az út további része csendesen telt. Mikor megérkeztünk George bácsihoz, átültünk az ő kocsijába. Fél óra múlva meg is érkeztünk a stúdióba..
#14
Sétáltam a part felé és csak próbáltam nyugtatni magam. Nem is tudtam igazából, hogy mitől féltem annyira, hiszen már találkoztunk. Egyre csak ezen gondolkoztam, míg végül leértem a strandra. Megint rengetegen voltak lennt, mint mindig, de Chris-t még sehol sem láttam. Ránéztem az órámra. Még csak háromnegyed 4 volt, persze, hogy nem volt ott. Úgy döntöttem, amíg várakozok elmegyek sétálni. Megláttam egy stéget, úgyhogy odamentem, leültem és belelógattam a lábam a gyönyörűszép tenger vizébe. Kellemesen hideg volt. Jó idő és hangulat volt a gondolkodásra. Nagyon elmélyültem. Egy érintés a vállamon hozott vissza a jelenbe. Hátrafordultam és..
- Sziaa! - mondtam mosolyogva Chris-nek. Megint volt rajta napszemüveg és kapucni is.
- Szia szépségem - válaszolta.
- Szóval már itt tartunk? Szépségem? - kérdeztem nevetve, de egyébként nem zavart.
- Mióta vársz rám? - kérdezte.
- Hát egy jó fél órája már itt vagyok, de előbb érkeztem a megbeszéltnél. Legalább tudtam egy kicsit sétálni.
- Nehezen találtalak meg.
- Igen, bocsi, csak nem akartam ott állni, olyan hülyén éreztem volna magam.
- Semmi baj, végül megtaláltalak - mondta, és rámkacsintott - Elmenjünk valahova esetleg enni, vagy csak sétáljunk és beszélgessünk?
- Előbb beszélgessünk és utána menjünk enni - mondtam mosolyogva.
- Rendben - válaszolta.
Megfogta a kezem, felhúzott és elindultunk a sziklák felé.
Hosszasan sétáltunk egymás mellett.
- Nagyon jól nézel ki - törte meg a csendet.
- Ömm.. köszönöm - mondtam, miközben reméltem, hogy nem pirultam el.
- Szép vagy ilyenkor.
- Mármint mikor? - kérdeztem értetlenül.
- Amikor elpirulsz.. aranyos - suttogta a végén.
Éreztem, hogy ennél a mondatánál még jobban elpirultam, úgyhogy inkább gyorsan a tengerre néztem. Elérkeztünk a sziklákhoz és leültünk. Kezdett egy kicsit hideg lenni, úgyhogy közelebb bújtam Chris-hez és átölelt. Már ment le a nap.
- Megint együtt nézzük a naplementét. Ez jelent valamit - mondta, miközben rám nézett és mosolygott. Válasz képpen csak visszamosolyogtam rá.
Nagyon romantikus volt. Egyszer csak úgy éreztem, megszűnik körülöttünk a világ. Csak ő és én. Elkezdett felém hajolni. Éreztem, hogy ez csak a kettőnk pillanata. Még közelebb hajolt, már csak pár centi volt közöttünk, mikor..
- Tényleg.. mi is a meglepetésem? - kérdeztem ravaszan.
- Direkt most kérdezted meg, igaz? - kérdezett vissza mosolyogva.
- Hát.. lehet - válaszoltam incselkedve - Szóval?
- Biztos, hogy szeretnéd most megtudni?
- Eléggé kíváncsi vagyok, úgyhogy igen. De ugye nem valami drága ajándék vagy ilyesmi?
- Nem, nyugi, nem kellett fizetnem érte - mondta nevetve.
Egy kicsit eltolt magától és felültem, hogy közben láthassam arcát. Lassan levette a kapucnit és a napszemüvegét. Ne!! Nem lehet.. Emily-nek igaza volt. Tényleg Justin volt az. Teljesen összetörtem. Látta rajtam , hogy nem nagyon repestem az örömtől.
- Mi a baj Alex? Nem is örülsz nekem?
- Én Chris-nek örültem, nem pedig neked - könnyek gyűltek szemembe és egy hatalmas gombócot éreztem a torkomban - Miért Justin, miért?
Csak nézett rám, szomorúan. De engem nem hatott meg.
- Tudod mit? Inkább elmegyek - mondtam zokogva, majd elsiettem. Nem akartam őt látni. Hazudott nekem.
Futottam haza, ahogy csak tudtam. Kinyitottam a bejárati ajtót, de anyuék még nem voltak otthon. Fel rohantam a szobámba, bezuhantam az ágyba. Arcomat a párnámba temettem és úgy sírtam. Nem tudtam abbahagyni.
- Minden fiú átver engem - gondoltam magamban.
Ezután minden elsötétült. Álmodtam. Justin-nal.. Ott álltunk a parton, levette a kapucnit és a napszemüveget a fejéről és megláttam arcát. Ugyan az játszódott le újra és újra álmomban, mint délután a parton.
Arra keltem, hogy valaki kopog az ajtómon.
- Szabad - mondtam halkan. Emily volt az.
- Szia csaj, mi történt veled?
- Szia Em. Hosszú történet, elmesélem egy forró csoki mellett. De hogy kerülsz te ide? - kérdeztem meglepődötten.
- Penny felhívott. Amikor hazajött hallotta, hogy sírsz, de nem akart zavarni, úgyhogy felhívott engem, hogy jöjjek át, mert valami baj van.
- Értem.. Akkor maradj itt, hozok forró csokit és elmondom.
Felálltam, lementem a konyhába és gyorsan csináltam 2 forró csokit. 5 percen belül vissza is értem. Emily az ágyam szélén ült.
- Tessék - mondtam, miközben átnyújtottam a teli bögrét.
- Köszi - mondta - Na, mesélj.
- Justin az.
- Micsoda?
- Jól hallottad. Találkoztunk, mondta, hogy van egy meglepetése. Hát ez volt az. De én nem örültem neki.
- Nagyon sajnálom - mondta szomorúan és megölelt
- Nem kell.. az a szörnyű, hogy már megszoktam.
- Szerintem meg kéne ezt beszélned bele.
- Nem akarok vele beszélgetni. Sőt, nem is akarom látni. Egyáltalán.
- Nem akarom erőltetni, ha te nem szeretnéd. De nekem most mennem kell. Azt mondtam anyunak, hogy csak leugrom a boltba.
- Rendben. Menj csak nyugodtan. Köszi, hogy meglátogattál.
- Mire való egy barátnő, ha nem erre - mondta mosolyogva.
Kikísértem. Anyu és apu pont akkor értek haza, úgyhogy úgy döntöttem, hogy megvárom őket.
- Sziasztok - köszöntöttem őket.
- Szia - mondták szinte egyszerre.
Lepakoltak, majd együtt bementünk a konyhába. Apu és én leültünk az asztalhoz, anyu pedig a hűtőben kutakodott.
- És? Milyen volt a napotok? - kérdeztem.
- Eléggé fárasztó - felelte apu.
- És a te délutánod? Hova mentél? - kérdezte anyu.
- Nincsen kedvem róla beszélni, bocsi. Majd holnap elmesélem - vágtam rá gyorsan, mert hallottam, hogy Penny jön le a lépcsőn. Nem is tudom, mit tenne, ha megtudná, hogy Justin-nal találkoztam. Bárcsak úgy tudnék neki örülni, mint ő.
- Sziasztok - szólt oda anyunak és apunak - És te? Jobban vagy már? - kérdezte felém fordulva.
- Igen, köszi, hogy áthívtad Emily-t.
- Semmiség. Ez volt a legkevesebb - mondta és elmosolyodott.
Válaszul én is visszamosolyogtam. Ezután még beszélgettünk a családdal. Anyu megcsinálta a vacsit. Rengeteget ettem, hiszen az ebéd kimaradt. Úgy éreztem magam, mint aki már egy hete nem evett. Miután végeztünk segítettem anyunak elpakolni, felmentem a szobámba, lefürödtem, és befeküdtem az ágyba. Elég fáradt voltam, mert a sok sírás kivette minden energiámat. Már félálomban voltam, mikor hallottam, hogy a telefonom rezeg. Chris írt nekem, vagyis Justin..
" Nagyon sajnálom, ami ma történt. Nem akartalak megbántani. Szeretnék veled még találkozni, hogy megbeszélhessük a dolgokat"
Elolvastam, de nem írtam vissza. Hidegen hagyott, nem tudott érdekelni. Elolvastam mégegyszer, de az üzenet felénél már el is aludtam.
* a szerencsétlen szám, de azért remélem tetszeni fog neketek :P főleg, hogy duplarééész :)
#13
Érdekes álmom volt. A semmiben találtam magam, körülöttem minden fehér volt. Egyszercsak megjelent Chris. Elindult, felém sétált. Mikor odaért hozzám, mondott valamit. Nem nagyon értettem, de nevettünk. Ezután elhalgattunk, közelebb hajolt hozzám, minden csak kettőnkről szólt. Már csak 1 centire voltam tőle és.. Ennyi?? Most komolyan? Nem hiszem el. Pedig olyan tökéletes lett volna. Mindegy..
Ránéztem az órámra. Még csak reggel 6 óra volt, de én már ébren voltam. Ez nagy ritkaság, ezért én is nagy meglepődtem. Mivel nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni, bekapcsoltam a tévét, hátha megy benne valami érdekes. Amikor bekapcsoltam már meg sem lepődtem, hogy Justin Bieber volt benne. Kapcsolgatni kezdtem, de általában ha nem ő volt valamelyik csatornán, akkor valami nyálas sorozat ment, úgyhogy inkább ki is kapcsoltam.
Megint az álmomra gondoltam és Chris-re. Ő annyira tökéletes. Nem nyomul, de mégis érdeklődik irántam. És még jól is néz ki. Hisz még nem is ismerem..?! De ma találkozok vele, annyira várom már. Mire feleszméltem, kinnt már hétágra sütött a nap, de még mindig csak fél 8 volt. Nagy nehezen fetápászkodtam ágyamból, kimentem a mosdóba, lezuhanyoztam, fogat mostam. Odaálltam a gardróbom elé és felvettem egy pamut rövidnadrágot és egy fehér toppot.
Lementem a konyhába. Penny már lennt volt, persze tévét nézett, (gondolhatjátok ki volt benne.. -.-) anyu és apu pedig dolgozni voltak.
- Szia Penny - köszöntöttem vidáman.
- Szia Alex. Mi van, hogy ilyen jó kedved van?
- Van egy meglepetésem számodra.
- És mi az? - kérdezte izgatottan.
- Majd meglátod.. - kacsintottam rá, majd folytattam - ..de azt még nem tudom, mikor fogod megkapni.. vagy meglátni. Nem tudom hogy hívjam.
- Úristen, mondd már el! Az őrületbe kergetsz.
- Pont ez a célom - mondtam nevetve - Nem vagy éhes?
- Jól van, tereld csak a témát - mondta csalódottan, miután tudta, hogy nem fogom elmondani.
- Inkább gyere, együnk valami. Mit szólnál mondjuk.. palacsintához? - kérdeztem miközben nyitottam a hűtőajtót.
- Benne vagyok, de csak ha te csinálod - mondta nevetve.
- Ki más csinálná, hanem én?! - nevettem el a dolgot.
Kivettem hát az alapanyagokat, gyorsan összekutyultam a tésztáját és már sütöttem is ki őket. Nagyon jó illata volt. A családban igazából én csináltam a legjobb palacsintákat, úgyhogy ez a feladat mindig rám maradt. Sőt, én szeretek egyedül finomságokat, sütiket sütni. Minden ünnepen én szoktam az esti vacsorára desszertet csinálni. Na de hagyjuk is ezt. Készen is lettem a palacsintákkal.
- Gyere! Kész a kaja - ordítottam ki neki a nappaliba.
- Jövök - szólt vissza, és 2 percen belül ott is volt.
Úgy láttam, eléggé ízlett neki. Bár ezt soha nem mondta ki. Végülis a hugom, nem is vártam tőle mást.. De ez így volt megszokott nálunk.
- Mit csinálsz ma délután? - kérdeztem.
- Hát, nem tudom. Nem túl sok mindent. Igazából gondolkoztam rajta, hogy átmegyek Anna-hoz, de igazából még nem döntöttem el. Miért, te?
- Hát csak azért kérdeztem, mert én délután nem leszek itthon, mert.. az mindegy, hogy miért. Annyi a lényeg, hogy nem szeretnélek egyedül itthon hagyni.
- Csak nem azzal a sráccal találkozol? - csillant fel a szeme - Hogy is hívják?
- De, vele találkozok. Chris-nek hívják. De ez nem rád tartozik.. Mindegy. Akkor beszélj Anna-val, hogy átmennél, én beszélek anyuékkal, hogy nem leszünk itthon, jó?
- Ahj, milyen vagy. Nem mondasz el nekem semmit.
- Mert még nincs mit elmondanom. Na menj a szobádba. Én addig felhívom anyut.
- Rendben - mondta durcásan, majd kinyújtotta rám a nyelvét és elment.
Elővettem a telefonom és tárcsáztam anyut. Párszor kicsöngött és fel is vette.
- Szia kicsim. Gyorsan mondd, mert nem érek rá.
- Szia anyu. Csak annyit szeretnék, hogy Penny átmehet ma Anna-hoz? Mert én délután megyek el, és nem szeretném itthon hagyni egyedül.
- Persze, csak mondd meg neki, hogy sötétedésre legyen otthon, ha mi még nem érnénk haza.
- Rendben. Szia.
- Szia - mondta, és letette.
- Ezt is elintéztem - gondoltam magamban. Már csak az van hátra, hogy mit vegyek fel. Nincs egy göncöm se. EMILY!! Rögtön tárcsázni kezdtem.
- Vedd fel, könyörgöööm - kérleltem a telefonba és fel is vette.
- Szia Alex. Hogy vagy?
- Izgatottan és egyben idegesen. Nem jönnél el velem vásárolni valami ruhát?
- Nehogy azt mondd, hogy nem tudsz mit felvenni..
- De hát tényleg nem tudom..
- Figyelj, összeszedek pár ruhát a cuccaim közül, átmegyek és választunk valamit közösen, jó?
- Istenem, nem véletlenül imádlak. És még ilyekor is tiszta fejjel gondolkodsz.
- Persze.. nem nekem lesz randim - mondta nevetve, amin én is nevettem.
- Na siess, szia.
- Igyekszem, szia.
Ekkor ránéztem a telefonra. Már dél volt. Felmentem Penny-hez. Bekopogtam és bementem.
- Bocsi, nem akarok zavarni. Anyu azt mondta, hogy elmehetsz, de sötétedésre legyél itthon.
- Rendben - hallottam a választ, miközben csuktam az ajtót.
A nappali úgy nézett ki, mintha bombát robbantottak volna, úgyhogy gyorsan rendet raktam. Ránéztem az órára és már fél 1 is elmúlt. Egyre jobban közeledett a megbeszélt randi időpontja Chris-szel, és én is csak egyre idegesebb lettem. Hirtelen csengettek. Emily volt az.
- Úristen, szia Em. Gyere be - hadartam.
- Nyugodj meg. Mi van veled? - kérdezte.
- Nagyon izgulok és nem tudom mitől, vagy miért..
- Akkor én most elmondom neked.. azért, mert egy nagyon helyes sráccal fogsz 3 óra múlva találkozni - aki szerintem Justin, de mondjuk, hogy ezt nem mondtam - és nagyon tetszik neked.
- Emily!! Nem hiszlek el, komolyan..
De az a szomorú, hogy lehet, hogy igaza van. De én azt nem szeretném, mert én Justin-t nem kedvelem.. Nekem olyan fiúra van szükségem, mint Chris. Ő annyira tökéletes.
- Föld hívja Alex-et!! Hahóó - hallottam Emily hangját - Beengednél végre? Nagyon elbambultál. Min gondolkodsz?
- Áh, inkább hagyjuk. Mutasd milyen ruhákat hoztál nekem - mondtam, miközben a szobámba tartottunk.
Bementünk és kiterítette őket az ágyamra. Volt egy összeállítás fehér farmer rövidnadrággal, kék kivágott toppal és egy kék karkötővel. Volt egy lila miniruha, fehér nyaklánccal; és volt egy középzöld kivágott top, amin felül gombok voltak,egy farmer hosszúszárú csőnacival.
- Istenem Em. Köszönöm, de nem tudom melyiket válasszam.
- Szerinteeem.. - elgondolkozott egy kicsit, majd így folytatta - legyen a fehér rövidnadrág és a kék top, mert az kiemeli a barnaságodat - fejezte be mosolyogva.
- Rendben, akkor fel is veszem - mondtam izgatottan, majd ki is siettem a fürdőszobába. 5 perc alatt fel is öltöztem és visszamentem Emily-hez.
- Alex! Olyan szép vagy!
- Aww.. köszönööm - mondtam mosolyogva, majd odamentem hozzá és megöleltem - Nem kérsz valamit enni amúgy?
- Nem köszi.
- Én nem is ebédeltem még, de nem is tudnék most olyan ideges vagyok.
Ezután még beszélgettünk egy kicsit, majd észrevettem, hogy máris fél 4 volt. Még izgatottabb lettem, majd mondtam Emily-nek, hogy indulnom kell. Már az ajtónál voltunk amikor eszembejutott Penny. Felrohantam a szobájába, hogy mondjam, hogy elmegyek, de eszembejutott, hogy ő már rég elment Anna-hoz.
- Ennyire nem lehetek szétszórt.. - gondoltam magamban.
Ezután lerohantam Em-hez. Elköszöntem tőle, majd elindultam a part felé.
- Aztán sok sikert! - mondta utánam.
- Köszi - válaszoltam, majd meg sem álltam a partig.
#12
Úton George bácsi szobája felé, elkezdtem gondolkozni ezen az egész ügyön, de valaki megfogta hátulról a kezem. Természetesen Justin volt az.
- Állj meg Alex. Kérlek, hagy magyarázzam meg - kérlelt.
- Igen.. kicsit zavaros ez az egész, de nekem nincs mit megbeszélnem veled. Inkább hagyj békén, hagy csináljam a dolgomat, és te is tedd a tiédet - mondtam és otthagytam.
- Várj Alex!! - hallottam a hátam mögül, de nem érdekelt.
Elértem George bácsi szobájához, bekopogtam és bementem. Csak felmutattam és letettem a Blackberry-t az asztalára, majd se szó se beszéd kimentem. Nem akartam vele beszélni, de szerintem látta rajtam, hogy valami nincs rendben. Miközben mentem a saját szobánk felé, még mindig ezen gondolkoztam, és azon, hogy vajon mit akarhatott nekem mondani. Időközben odaértem, bementem az ajtón. Leültem az asztalhoz Emily mellé, és csak neki álltam a munkának.
- Neked meg mi bajod? - kérdezte.
- Áhh.. inkább hagyjuk.
- Mi az hogy hagyjuk? Látom, hogy van valami és nem szeretném, hogy a legjobb barátnőm az első közös munkanapunkra így emlékezzen. Tehát? Összevesztél Georg-dzsal?
- Nem, dehogyis. Ő nagyon jó hozzám. Most már olyan, mintha az én bácsikám is lenne. De ezt ne mondd el neki, mert még elszállna magától - mondtam nevetve.
- Oké, rendben. De akkor mi a baj?
- Amiért visszahívott a bácsikád. El kellett mennem a Blackberry-éért,elmentem érte, de ott ragadtam, mert megláttam egy zongorát, és késztetést éreztem rá, hogy játszak. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy valaki bejött..
- Kicsoda? - kérdezte kíváncsian.
- Justin.. - ennél a szónál Emily szemei kikerekedtek és még izgatottabb lett.
- Az a Justin? Justin Bieber??
- Igen - feleltem - Csakhogy, amikor bejött rámköszönt, hogy "Szia Alex". Honnan tudta a nevem? Megkérdeztem tőle, erre elhívott vacsorázni.
- De hát ez szuper - mondta Em.
- Emily!!! Nem érted? Nem is ismerem, ráadásul nem is bírom őt.
- Ez igaz. Bocsi.. Most jut eszembe. Mondtam neked, hogy Chris Justin, nem? Innen tudja a nevedet.
- Istenem Emily, nem hiszem el, hogy nem tudsz komolyan venni. Tudod mit? Inkább folytassuk a munkát, mert különben soha nem végzünk.
Miközben a papírokat rendeztük, kiválogattuk, hogy melyiket hova kell vinni. A kezembe akadt egy olyan, amit a 29-es szobába kellett vinni.
- Na nee. Figyelj Emily, te úgyis annyira odáig vagy érte. Ez az ő szobaszáma, de nekem semmi kedvem vele mégegyszer találkozni. Elvinnéd ezt neki? -kérdeztem, miközben a kezébe nyomtam a papírt.
- Persze, hogy elviszem - mondta, majd felugrott és futott is.
- Soha nem fogom megérteni, mit esznek rajta annyira.. - gondoltam magamban, majd én is kivittem az összes papírt a megfelelő helyre. Mire visszaértem, Emyi már ott ült a kanapén és nézte a tévét.
- Na, mi volt? - kérdeztem érdeklődve.
- Semmi - mondta csalódottan - Nem volt bennt.
- Hidd el.. fogsz még vele találkozni. Ezt garantálom - mondtam szemforgatva. Ekkor megszólalt a telefonom. Chris volt az.
- Szia Chris - mondtam vidáman.
- Szia Alex. Mit csinálsz most?
- Áh, semmi különöset. Éppen dolgozom.
- Értem. Azért hívlak, hogy nem érnél rá holnap találkozni velem?
- Holnap? Dehogyis nem. Persze, szivesen. Már alig várom.
- Hát még én. Van egy meglepetésem számodra, remélem örülni fogsz neki.
- Nem kell ajándék. Elég nekem, hogy találkozhatunk.
- Akkoris - parancsolt rám.
- Oké, oké - mondtam nevetve - Akkor holnap hánykor?
- 4-kor a parton.
- Rendben, ott leszek. Szia.
- Szia - mondta és letette.
- Holnap találkozok Chris-szel - mondtam nagy boldogan.
- Az szuper - válaszolta Em.
Ekkor bejött George bácsi.
- Megcsináltátok a papírmunkát?
- Igen, már ki is vittük őket - mondtam.
- Én is végeztem. Akkor mehetünk?
- Persze - mondta Em.
Felkaptuk a táskáinkat és már mentünk is. Fél óra múlva kirakott minket a háza előtt, beültünk Em kocsijába és hazavitt. Megköszöntem neki és elhajtott. Mire hazaértem már 7 óra is elmúlt. Bementem, összeütöttem magamnak valami vacsorát. Felmentem a szobámba, lezuhanyoztam. Felmentem még egy kicsit a netre. Mire bezuhantam az ágyba 10 óra volt, de nagyon fáradt voltam a sok munka miatt. 10 perce feküdhettem az ágyban, mikor elkapott az álom..
#11
Mikor odaértünk és kiszálltunk az autóból egy hatalmas épület tárult fel elénk. Szó szerint hatalmas. Emily-vel mi csak a szánkat tátottuk, de Georg-nak ez már biztos megszokott volt. Mikor bementünk rengeteg nagydarab biztonsági őrt pillantottunk meg a folyosón. Az egész olyan volt, mint egy labirintus. Miután elértünk a kívánt szobához, megálltunk. Az ajtón "Emily Stuart, Alex Parker - segítők" felirat állt egy kis táblán.
- Tehát ez a mi szobánk - gondoltam magamban, ami egyből be is bizonyosodott.
- Ez lesz a ti szobátok. Minden megvan benne, ami csak kellhet. Ha valami mégis kellene még, akkor nyugodtan keressetek meg. Az én szobám itt van a folyosó végén jobbra.
- Oké, majd szólunk - mondta Emily.
- Helyezkedjetek el, amikor szükségem lesz rátok, majd hívlak titeket. Addigis érezzétek otthon magatokat - mondta, majd elment.
- Nos, akkor, nézzük bennt körül - mondtam és benyitottunk.
Mikor a szobát megláttuk, mégjobban tátva maradt a szánk. Egy hatalmas szoba fogadott minket, nagy kanapéval, plazma tévével, hangszórókkal felszerelve, laptoppal és az elmaradhatatlan bár is megtalálható volt benne.
- Úristen - mondtam, mikor megláttam - Ez.. ilyet még soha nem láttam. És valaki ilyen házban éli le az egész életét. Eszméletlen.
- Hát, George bácsi már csak ilyen. Az ő szobája még ennél is nagyobb, hidd el. De nem mindig ilyen jó a környezet. De ezek szerint nagy munkáról van szó.
- Addigis szerintem élvezzük ki azt, amit most kaptunk - mondtam és levetődtem a kanapéra.
Emily jobban körbenézett.
- Na ezt nem hiszem el!! - kiabálta Em.
- Mi történt? - kérdeztem, miközben elindultam a hangja felé.
- Ezt meg kell nézned! Soha életemben nem láttam egy helyen ennyi különböző és jó ruhát.
Mikor megérkeztem hozzá, egy óriási "gardrób" volt előttem, rengeteg király ruhával, cipővel és táskával telepakolva.
- Nem próbálunk fel egy párat? - néztem Emily-re ördögien, de ekkor megszólalt Em telefonja.
- Ezek szerint most biztosan nem. George bácsi az - mondta miután megnézte, hogy ki hívja - Szia.. Igen?.. Pesze.. Oké, máris indulunk - és letette.
- A szobájába kell menni? - kérdeztem.
- Igen - felelte Em, majd elindultunk.
Mikor odaértünk, bekopogtunk hozzá.
- Gyertek! - hallata hangját benntről.
- Nos, mi lenne a feladat? - kérdeztük szinte egyszerre.
- Van itt néhány papír, amiket most kaptam. Ezeket ki kéne tölteni, majd miután ezzel megvagytok, el kéne vinni a megfelelő szobába. A szobaszámot a papír tetején találjátok meg. Egyenlőre ennyi lenne. Álljatok neki. Ha még van valami, majd értesítelek titeket.
- Rendben, köszönjük - mondtam, majd elindultunk kifelé, az ajtó felé.
- Nem hiszem el, hogy nem találom sehol. Hova is tettem..? - hallottuk hátulról George mérgelődését - Alex, várj egy kicsit - mondta.
Odaadtam Emily-nek a papírkupacot, ami nálam volt.
- Mindjárt megyek utánad - mondtam neki. Egy bólintással nyugtázta mindezt, elment, majd becsuktam magam mögött az ajtót. - Igen, George bácsi?
- Nem találom a Blackberry-met. Azt hiszem a 29-es szobában hagytam. Elmennél és megnéznéd, hogy ott van-e?
- Persze, máris indulok.
Azzal fogtam magam és elindultam a szoba felé. Mint már említettem, az egész olyan volt, mint egy labirintus, úgyhogy beltelt egy kis időbe, amíg megtaláltam. Nem tudtam, hogy kié ez a szoba, mert nem volt rajta név. Bekopogtam, de nem szólt senki. Óvatosan nyitottam az ajtót, körbenéztem, de senkit nem találtam. Beléptem, hogy megkeressem a Blackberry-t, amikor megpillantottam egy zongorát. Igen.. tudok zongorázni. 7 éve kezdtem el tanulni, és sokan azt is mondták, hogy jó hangom van, de én sosem gondoltam őket komolyan. Csak magamnak szoktam otthon zenélgetni. Valamilyen késztetést éreztem arra, hogy leüljek valamit játszani. Az első szám, ami eszembe jutott az Jason Derulo - Watcha say volt. Leültem hát és elkezdtem énekelni.
"'Cause when the roof caved in and the truth came out
I just didn't know what to do
But when I become a star we'll be living so large
I'll do anything for you
So tell me girl
Mmm whatcha say
Mmm that you only meant well
Well of course you did
Mmm whatcha say
Mmm that it's all for the best
Of course it is"
Egyszer csak hallottam, hogy valaki benyitott. Nagyon megijedtem, és gyorsan megpróbáltam felállni, de elestem. Mikor hátrafordultam, megláttam, hogy ki jött be..
- Úristen.. Szia Alex - mondta Justin, miközben mosolygott rám - Nem esett bajod?
- Öö.. Sziaa.. - mondtam furcsálkodva - Nem, nem esett bajom, köszi - mondtam, felálltam, majd így folytattam - Honnan tudod a nevem?
- Háát.. öö.. Rajta van a pólódon - hazudta gyorsan.
- Rosszul hazudsz, nagyon rosszul - mondtam neki kicsit flegmán - Szóval? - érdeklődtem továbbra is.
- Öhm, igen. El kell neked mondanom valamit - mondta lesütött szemekkel.
- És mégis mi lenne az? - kérdeztem.
- Elmondom, ha eljössz velem vacsorázni.
- Én? Veled? Biztos, hogy nem. Nehogy azt hidd, hogy én olyan vagyok, mint a többi lány. Nem ugrom a nyakadba azonnal, amikor meglátlak csak azért, mert te vagy Justin Bieber, a híres 16 éves világsztár.. - azzal megfogtam a Blackberry-t és elindultam George bácsi szobája felé..
#10
Másnap reggel elég korán keltem, fél 7-kor már ébren voltam, hiszen elég korán feküdtem le, de szerintem az idegesség is bennem volt, mivel ma debütálok új állásomban. Kimentem a fürdőbe, lezuhanyoztam, nagyjából rendbeszedtem magam, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki most szabadult a diliházból. Lementem a konyhába, és mivel még senki sem volt ébren, úgy gondoltam meglepem őket és készítek nekik is reggelit, ami nem más volt mint omlett. Mikor már épp befejeztem, anyukám jött le a lépcsőn.
- Hmm.. mi ez a jó illat?
- Reggeli omlett. Még friss, most lett kész, úgyhogy gyorsan egyél belőle, még mielőtt apu és Penny megérkeznek - nevettem. Tudni kellett róluk, hogy rengeteget esznek, ez mégsem látszik rajtuk.
- Rendben. De akarsz valamit amúgy? - kérdezte nevetve.
- Mi az, hogy akarok-e valamit? Már csak úgy, hátsó szándék nélkül sem csinálhatok reggelit a családomnak? - kérdeztem, miközben a mondat végénél már nem bírtam tovább tettetni rendkívüli felháborodásomat és elnevettem magam.
- De, persze - nyugtázta.
Eközben a család harmadik és negyedik tagja vonult le a lépcsőn, és foglaltak mellettünk helyet.
- Ki csinálta ezt a finom omlettet? - kérdezte apu.
- Alex volt az. És kiemelném, hogy minden hátsó szándék nélkül tette mindezt - felelt anyu mosolyogva.
- Alex csinálta? Akkor csak óvatosan kóstolom meg - mondta Penny.
- Haha.. nagyon vicces vagy - reagáltam.
- Egész finom lett - mondta, miután egy mély lélegzet után beleevett.
- Köszi. Ohh.. El is felejtettem mondani, hogy ma van az első munkanapom. Azért csak most szólok, mert én is csak tegnap este tudtam meg, mert nem volt benne a programfüzetben.
- És? Mi lesz az? - kérdezte apu.
- Hát, azt még én sem tudom. Igazából csak annyit tudok, hogy 2-re kell elmenni George bácsihoz, Emily nagybácsijához.
- És mikor érsz haza?
- Nem tudom, de majd úgy is felhívlak titeket.
- Rendben - hallottam az egyetértő választ mindkettejüktől.
- Finom volt a reggeli, Alex - mondta Penny.
- Köszi. Mindannyian befejeztétek? Mert ha igen, akkor elpakolnék.
- Igen - felelte mindenki.
Ezután összepakoltam mindent és elmosogattam. Miután befejeztem, ránéztem az órára de még csak fél 10 volt. Felmentem a szobámba, de úgy döntöttem a nagy meleg miatt, hogy kimegyek a medencéhez napozni, esteleg egy kicsit fürdeni. Átöltöztem, felkaptam egy törölközőt és a mobilomat, és már mentem is. Körülbelül egy fél órája lehettem kinnt, amikor megszólalt a telefonom. Mikor felvettem, Emily hangját hallottam.
- Szia Alex. Mit csinálsz?
- Szia Em. Hát igazából nem túl sok mindent. Most éppen kinnt napozok, mert semmit nem tudtam csinálni és unatkoztam. Nincsen kedved átjönni?
- De, persze. Megmented az életemet - mondta nevetve . Körülbelül fél óra és ott is leszek.
- Rendben - mondtam és letettem a telefont.
Visszfeküdtem a napozóágyba, becsuktam a szemem és zenét hallgattam. Elég rövid időnek tűnt, de észrevettem, hogy valaki beszél hozzám.
- Na végre már, hogy észreveszel - mondta Emily.
- Bocsi, csak egy kicsit elbóbiskoltam. Mennyi az idő?
- Most van dél.
- Akkor még egy kicsit kinnt tudunk lenni. Menjünk inkább fürdeni.
- Oké, benne vagyok - válaszolt Emily és bele is vetette magát a vízbe.
Miután kiugráltuk és szétáztattuk magunkat, bementünk megszárítkozni. Gyorsan megebédeltünk. Felmentünk a szobámba, gyorsan felkaptam magamra egy szürke kivágott toppot és egy fehér csőnacit egy szürke ballerina cipővel. Hajamat kiengedve hagytam, sminknek pedig csak egy natúr sminket csináltam. Magamhoz vettem fehér táskámat, belepakoltam pár fontos cuccot. Elindultunk kifelé. Mikor már éppen csuktam be az ajtót csak ennyit kiáltottam befelé:
- Elmentünk! - és azzal be is csuktam magam mögött az ajtót.
Sétáltunk. 10 perc múlva el is értünk Emily-ékhez. Ő felrohant a szobájába felöltözni, én addig megittam egy pohát vizet, és közben a szüleivel beszélgettem. Miután készen volt, elköszöntünk tőlük, majd beültünk a kocsiba és mentünk George bácsihoz. Mikor odaértünk átültünk az ő kocsijába és elindultunk a helyszínre.
- Nagyon szépen köszönöm ezt az állást - mondtam George-nak.
- Jajj, ne köszönd. Nekem is jó, hogy van segítőm. Mikor mondta Emily, hogy talán jönne az egyik barátnője is, nagyon megörültem neki - mondta.
- Mindenestre nagyon köszönöm mégegyszer - mikor észbekaptam, gyorsan a szám elé kaptam a kezem és mindannyian elkezdtünk nevetni. Eltelt nagyjából fél óra és már ott is voltunk..
*bocsi, de uncsi lett és rövid, de ma még jön a következő, ami jobb lesz
#9
Egész nap ezen gondolkoztam. Ha ő lett volna, biztosan észreveszem, hiszen még csak nem is kedvelem. Chris egészen más, mint Justin. Mire észbekaptam, anyukámék otthon is voltak. Látták rajtam, hogy egész nap gondolkoztam, mintha csak a testem lenne köztük, a lelkem és az agyam viszont egészen máshol járt. Leültünk ebédelni és mindent elmeséltem nekik részletesen, és hogy hogyan is jutottunk el erre a pontra. Vagyis Emily és Penny.
- De hát ez nevetséges - mondta apukám.
- Én is pont ezt mondtam - feleltem.
Időközben befejeztük az ebédet és Em és én felvonultunk a szobámba.
- Mi van, hogyha mégiscsak igaz? - kérdezte Emily.
- Nem is tudom. Valahogy ki kell derítenünk.
Nem. Nem gondolhatom én is azt, hogy ő Justin. Persze hogy nem, ő Chris volt. Ezzel teljesen megnyugtattam magam. Biztosvoltam benne, hogy Justin Justin és Chris pedig Chris. De még Emily-t is meg kellett valahogy győznöm.
- Elhívom, hogy találkozzunk valamikor - nyugtattam Emily-t - Majd ott kiderül, hogy ki kicsoda is valójában.
- Hát rendben. Erre kíváncsi vagyok - mondta.
Tárcsáztam Chris-t. Kicsöngött, majd rögtön fel is vette.
- Halló. Szia Alex - hallottam a hangját és éreztem, hogy mosolyog.
- Szia Chris - mondtam - Hogy vagy?
- Megvagyok, köszi. Hiányzott már a hangod - kacérkodott.
- Hát most hallhatod - folytattam én is - Azon gondokoztam, hogy mivel holnap nincsen semmi dolgom, nem lenne kedved találkozni egy különleges lánnyal?
- És? Ki lenne az? - kérdezte nevetve.
- Hát, szerintem tudod, hogy kire gondolok.
- Kedvem az lenne, csak nem tudnék elmenni. Más dolgom van.
- Értem, akkor majd máskor - mondtam elszomorodva.
- Majd máskor. De ne légy elszomorodva.
- Én? Dehogy vagyok. Majd legközelebb - mondtam.
- Rendben. Hát akkor szia.
- Szia - azzal letettem a telefont.
- Na mit mondott? - kérdezte Emily.
- Nem ér rá holnap.
Emily látta rajtam, hogy valójában tényleg elszomorított a dolog. De Chris-nek nem fogom elmondani, nehogy nyeregben érezze magát. Ekkor Emily-nek is megszólalt a telefonja.
- Szia.. Persze.. Holnap?..Oké, akkor 2-kor.. Rendben, ott leszünk.. Oké.. Szia - körülbelül ennyit hallottam belőle - Holnap elkezdődik új munkák első napja. 2-re kell átmenni George bácsihoz és ő majd elvisz minket.
- De nem úgy volt, hogy csak jövőhéten kezdünk? - kérdeztem.
- De, de ez is fontos munka, úgyhogyúgy gondolta, hogy berakja nekünk. Azt mondta, hogy biztosan örülni fogunk neki, ha meglátja, hogy hova fogunk menni.
- Hát.. rendben - feleltem.
- Na, nekem most mennem kell. Anyukám már biztosan aggódik értem.
- Persze, megértelek. Lekísérlek.
Miután Emily elment, én is elmentem sétálni a közeli parkba. Sokáig lehettem kinnt, mert mire hazaértem, besötétedett. Megvacsiztam, elmentem lezuhanyozni és bedőltem az ágyba. Gondolkodtam még egy kicsit, majd elaludtam.
#8
- Ez meg mi a fene volt? - kérdezte Em kíváncsian, de kacéran.
- Áh, semmi különös, csak idejött, mert látta, hogy egyedül vagyok, és mondta, hogy egyedül nem olyan jó nézni a naplementét. És tudod mit? Igaza volt. Vele sokkal jobb volt.
- Szóval neked bejön?
- Nem - gondolkoztam el, de remélem, hogy nem pirultam el.
- Dee - bólogatott Emily - Amúgy elég ismerős volt nekem a srác.
- De hiszen még nem is láttad előtte. Habár, boltban vagy ilyesmi, lehet, hogy már összefutottál vele.
- Nem, biztos, hogy nem a környéken lakik. És szerintem te tuti, hogy bejössz neki.
- Dehogyis - ellenkeztem.
- Akkor meg miért akart megcsókolni? - kérdezett vissza Em.
- Hát csak a hangulat és a helyzet miatt. De ezt már úgysem tudjuk meg, úgyhogy hagyjuk is ezt. Kezdődik a koncert második fele.
Este 10 körül vége is lett. Végülis 3 órán keresztül játszottak. Nagyon jól éreztük magunkat. Elindultunk hazafelé, de Emily úgy döntött, hogy ott alszik nálunk, mert nem volt kedve hazamenni, anyukámat meg ismerem. Nem is kell őt megkérdeznem, mert úgyis igent mondana, hiszen Emily-t már óvodás korom óta ismerem, olyan, mintha a testvérem lenne. Bementünk a házba, de már mindenki aludt, úgyhogy felmentünk a szobámba, adtam neki egy pizsit és elment lezuhanyozni. Én kidőltem az ágyon, mert már elég fáradt voltam. Egyszer csak elkezdett rezegni a telefonom. Chris küldött sms-t. A következő állt benne:
"Jó volt egy különleges lánnyal nézni a naplementét, remélem lesz majd még rá lehetőségem. ;) Puszi, Chris"
- De aranyos - gondoltam magamban.
Lehet, hogy jól nézett ki és tetszett is, de mégiscsak most szálltam ki egy számomra komolyabb kapcsolatból és nem szeretném elsietni a dolgot. Ekkor Emily kijött. Látta, hogy a telefonomat babrálom, így tehát lefeküdt mellém és nézte, mit csinálok. Már csak a válasz sms-emet látta, amiben ez állt:
" Én is remélem, de előtte szeretnélek jobban megismerni"
- Na nee..! Kitalálom. Chris írt, igaz? - kérdezte mosolyogva.
- Igen - feleltem, miközben éreztem, hogy elpirulok - Írta, hogy élvezte velem az estét, és hogy szeretne velem találkozni még.
- Mondtam én hogy tetszel neki.
- Jajj, ne már. Csak meg akar ismerni. Inkább megyek én is fürdeni - próbáltam terelni a témát.
Azzal én is felkaptam a pizsamámat és elmentem zuhanyozni. Nagyjából 15 percet lehettem bennt, de mikor kimentem, Emily már mélyen aludt. Én is követtem a példáját, lefeküdtem és nem telt bele 10 perc, és már én is az igazak álmát aludtam.
***
Mikor másnap reggel felkeltem, Emily-t sehol nem találtam. Hirtelen megütötte a fülemet a lenntről felhallatszó nevetések zaja. Az ágyon feküdtem. Azt hittem, nem vagyok éhes, de amikor megéreztem a reggeli finom illatát, rögtön megkordult a hasam. Felpattantam hát, gyorsan megmosakodtam és gyorsan felvettem egy melegítő nadrágot és egy toppot. Lassan, de biztosan leértem a konyhába, mikor láttam, hogy Emily a szüleimmel és Penny-vel beszélget a reggeli közepén.
- Nicsak, itt jön a mi kis hős szerelmesünk - szólalt meg anyukám, mikor látta, hogy jövök le a lépcsőn.
Ekkor már tudtam, hogy Em mindent elmondott nekik a tegnap estéről.
- Jajj már. Nem vagy az. Csak egy srác volt. Beszélgettünk. Semmi nem történt köztünk -csattantam fel.
- De lehetett volna - szólt Penny.
- De végül nem lett - zártam le ezzel a mondattal a témát.
Persze én mire leültem, már mindenki befejezte a reggelijét, tehát egyedül voltam a konyhában. Emily és Penny együtt nézték a tévét a nappaliban, anyu meg apu pedig elmentek vásárolni, tehát egyedül voltunk otthon. Hallottam, hogy az új híreket nézik, mikor megcsapta a fülemet a következő téma.
"Justin Bieber az állítások szerint előbb érkezett hozzánk, mint ahogy azt tervezte. Egyes források szerint a minap Malibuban látták, egyik kedvenc együttesének, a Rangers koncertjén. Biztos forrásaink nincsenek, de ha valaki látja őt, kérjük hívjanak minket."
- Mi a franc? Ez valami vicc? - kérdeztem hitetlenkedve - Majd biztos eljön egy koncertre, hogy láthassa őket, miközben találkozhat velük, amikor akar, nem?
- Igazad van, de mi van akkor ha pont ők hozták ide? Ha velük érkezett, de nem akart feltűnősködni - felelte Emily.
- De ha valaki óriási Justin rajongó, már rég kiszúrták volna.
Ekkor Emily elejtette a távirányítót és csak maga elé meredt. Kicsit megijedtem, mert semmire sem reagált.
- Emily!! - ordítottam neki harmadjára.
- Ja , igen. Bocsi, csak eszembe jutott, hogy mi van, ha ő volt az tegnap.
- Mármint kicsoda? - kérdeztem értetlenkedve.
- A srác. Aki odament hozzád.
- Chh.. na ne hülyéskedj velem.
- Neem. Tudod mondtam, hogy olyan ismerős volt nekem. A kapucni, Justin-nak is olyan pulcsija van. És a napszemüveg, meg az arca. Biztos, hogy ő volt az.
Meglepődötten álltam a nappali közepén, mert eszembe jutott mit mondott : " Nekem a Rangers a kedvencem"
Mi van, ha Emily-nek tényleg igaza van..?
#7
Amikor leértünk a hatalmas tömeg volt, amit nem tudunk mire vélni. Észrevettünk egy nagy színpadot a part közepén, hangszerekkel felszerelve. Nem tudtuk, ki lesz ott ezért megkérdeztünk valakit.
- Szia. Bocsi, ne haragudj - állítottam meg egy ismeretlen lányt - Nem tudnád megmondani, hogy ki vagy kik fognak itt koncertezni?
- De persze. A Rangers van itt, ők fognak fellépni.
- Úristen! Hallod ezt, Em? A Rangeeers! - fordultam oda ordítozva Emily-hez. Az ismeretlen lány távozott - Köszönjük - ordítottam utána.
Tudni kell rólunk Emily-vel, hogy imádjuk a Rangers-t. Eldöntöttük, hogy itt maradunk és megnézzük.
- Alig várom - mondta Emily.
- Igen, én is. De ha jól látom, akkor csak 7-kor kezdődik és még csak 4 óra. Addig megyünk fürdeni?
- Persze - felelte.
Azzal lepakoltunk a parton és bementünk úszni. A víz nagyon hűsítő volt, de kellemes. Labdáztunk, úszkáltunk, fröcsköltük egymást. Bennt lehettünk már egy ideje, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre többen vannak a színpad körül, és a levegő is lehűlt egy kicsit, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy kimegyünk napozni. Így víz nélkül most még kellemesebbnek éreztem.
- Örülök, hogy vége van a sulinak, és nem kell többet Jason fejét bámulnom - törtem meg a csendet.
- Én meg örülök, hogy nem bocsátottál meg neki. Megérdemli, amiatt amit csinált veled.
- Hallottad mit mondott nekem utolsó óra után?
- Nem, mit? - kérdezte Emily kíváncsian.
- Hogy látja rajtam, hogy már túl vagyok rajta. Mondtam neki, hogy nem fogja tönkretenni egy ilyennel az egész nyaramat. Erre azt mondta, hogy majd meglátjuk..
- Nem tudom. Szerintem csak féltékeny a boldogságodra.
- Igen, csak attól, hogy még nem mutatom, belül eléggé rosszul esett, és most is, ez az egész.
- Teljesen megértelek. A nyáron, majd úgyis elfeledteti veled ezt az egészet valami pasi. Figyeld csak meg - kacsintott rám Emily, majd elkezdtünk nevetni.
- Majd meglátjuk - mosolyogtam rá.
Mire észbekaptunk, már besötétedett és a színpad előtt tolongott mindenki. Láttuk, hogy nem fogunk odaérni, úgyhogy inkább úgy döntöttünk, hogy a saját helyünkről fogjuk nézni a koncertet, mert onnan is tökéletesen látszott minden. Meg én nem is nagyon szeretem a tömeget, úgyhogy tényleg ez tűnt a legjobb megoldásnak.
A fények hirtelen kigyúltak, mindenki sikítozni kezdett. Én persze nem, mert nem vagyok az a fajta. Ahogy a fiúk felmentek a színpadra, mindenki az ő nevüket kezdte kántálni. Amikor elkezdték az első számukat, mindenki elkezdte énekelni, köztük mi is Emily-vel, mert kívülről fújtuk az összeset. Miután 5. számukat is elénekelték, egy kis szünetet tartottak.
- Nagyon jó ez a koncert. Örülök, hogy lejöttünk - mondta Emily.
- Én is, nagyon - feleltem.
- Elmegyek, veszek valami kaját. Kérsz valami te is? Vagy velem tartasz?
- Nem, inkább maradok. De egy hotdogot nem hoznál nekem?
-De persze. Akkor megyek is. Sietek - azzal megfordult és elment.
A nap éppen lenyugvóban volt. Az a naplemente különösen szép volt. Még soha nem figyeltem meg. Egyszercsak valaki hátulról megszólalt.
- Szia. Zavarok? - kérdezte a fiú, aki mögöttem állt.
- Szia. Nem, nem zavarsz. Nem akarsz leülni? - kérdeztem, mert igencsak jól nézett ki, bár nem nagyon láttam, mert kapucni és napszemüveg takarta az arcát.
- De, köszi - leült, majd folytatta - Láttam, hogy egyedül nézed a naplementét, de úgy nem az igazi - mondta, miközben ő is azt nézte.
- Nem vagyok egyedül, nyugi - mondtam nevetve.
- Csak nem a barátoddal vagy?
- Nem, dehogyis, a barátnőmmel vagyok itt, csak elment hozni valami kaját.
- Értem. És hogy is hívnak? Mert elfelejtettem.
- Meg sem kérdezted - mondtam nevetve - Alex vagyok. És te?
Itt egy kicsit elgondolkozott, de nem tudom, hogy ezen miért kell ennyit gondolkozni.
- Öö.. én.. Chris vagyok. Igen. Chris vagyok.
- És egy kicsit furcsa is, de szeretem a titokzatos fiúkat - nevettem. Ő is nevetett.
- Te is szereted a Rangers-t vagy csak napozni jöttetek ki?
- Először csak napozni és fürdeni, de utána láttuk, hogy lesz koncert úgyhogy maradtunk. Mármint izéé.. Igen, szeretem - mondtam nevetve.
-Nekem ők a kedvenceim.
Elhallgattunk és csak néztük egymást. Arcunk közeledett egymáshoz, de ekkor..
- Khmm..
Elhúzodtunk egymástól. Emily volt, a kezében 2 hotdoggal, a várva várt kajával. Chris felállt Emily helyéről és elnézést kért tőle.
- Semmi baj, nyugi - nevetett rá - Csak furcsa.
- Én mondtam - fordultam Chris-hez. Elkezdtünk nevetni. Emily ebből persze semmit nem értett.
- Elkérhetem a számodat?
- Persze - azzal bepötyögtem a számom a telefonjába, ő is az enyémbe.
- Akkor majd még találkozunk - kacsintott rám egy féloldalas mosoly kíséretében, majd elment..
#6
Másnap reggel kicsit feszülten ébredtem, hiszen tudtam, hogy reggel találkozni fogok Jason-nel. Ennek elenére elhatároztam, hogy tudomást sem fogok venni róla. Kikeltem az ágyból, elmentem megmosakodni. Mikor belenéztem a tükörbe, elszörnyülködtem, hogy hogyan is nézek ki. Megfésülködtem és összefogtam a hajam. Ezután kikaptam a gardróbból egy fekete csőnacit, egy fehér toppot, majd felvettem. Lerohantam a konyhába. Anyukám már a konyhában javában reggelit készített mindenkinek. Nekem a kedvencemet csinálta, palacsinta juharsziruppal. Leültem az asztalhoz és elkezdtem enni. Időközben ő is csatlakozott hozzám némi bundáskenyér kíséretében.
- Akkor a nyári munkád áll még? - kezdte a beszélgetést.
- Igen, tegnap megkérdeztem Emily-t és azt mondta, hogy még szabad az állás. Mikor meghallotta, hogy én is veletartok, teljesen kikelt magából örömében - mondtam mosolyogva - meg persze más miatt is.. - morogtam az orrom alatt.
- Igen? És mi az? - kérdezte kíváncsian.
- Elmondom, de csak akkor ha megígéred, hogy Penny-nek nem mondod el.
- Rendben, megígérem - felelte.
- Tehát. Mielőtt tegnap Emily átjött, elment a George bácsihoz, hogy elhozza a program füzetet. Ebből kiderült, hogy 2 héten belül Justin idejön, és nekünk kell majd ott segíteni. Mikor tegnap ideért, szinte sokkos állapotban volt - meséltem neki nevetve, majd folytattam - És majd szeretném elvinni Penny-t, mert megígértem neki.
- Ez nagyon szép tőled Alex - mondta anyukám kicsit meghatódva.
Hirtelen Penny rohant le a lépcsőn. Nem értettem miért, de ránéztem az órára és rájöttem. Késésben volt ő is és én is.
- Miről maradtam le? - kérdezte Penny.
- Semmiről - terelte a témát anyu, majd a kezébe nyomta a becsomagolt reggelit - Induljatok, különben el fogtok késni.
Ezzel felvettük cipőinket és táskáinkat és rohantunk is. Félúton elváltunk egymástól, mert Emily-vel találkoztam előtte, mert megbeszéltük, hogy együtt megyünk, hiszen támogatásra volt szükségem. Mikor beértünk, láttam Jason szomorú arcát, de én mit sem törődve vele leütem. Emily is így tett és már kezdődött is az óra. Elég unalmasan telt és Jason egyfolytában levelekkel bombázott. Elolvastam, mert kíváncsi voltam, de nem reagáltam rájuk. Ez így ment egész nap, de mivel ez volt az év utolsó tanítási napja, valahogy átvészeltem. Miután kicsöngettek az utolsó óráról nagyon megkönnyebbültem, és arra gondoltam, hogy az egész nyaramat a legjobb barátnőmmel fogom tölteni. A nyakába ugrottam és együtt örültünk. Éreztem, ahogy Jason közben engem figyel, majd egy megyjegyzést hallottam hátulról.
- Látom hamar túltetted magad a dolgon - hallottam Jason hangját.
- Nem fogok egy fiú miatt szomorkodni, nehogy azt hitt. Nem fogod tönkretenni a legjobbnak ígérkező nyaramat - mondtam, miközben a szemébe nevettem.
- Majd meglátjuk - válaszolta, de ezzel ki is mentünk az osztályból, majd az iskolából.
Hazasiettünk, de mivel szép napunk volt és sütött a nap, úgy gondoltuk, hogy lemegyünk a partra egy kicsit úszkálni és napozni.
Felmentem a szobámba, gyorsan átöltöztem ésfelkötöttem a hajam. Rohantam le majd véletlenl apukámba botlottam, Jeff-be.
- Hova, hova ilyen sietősen? - kérdezte.
- Csak a partra megyünk Emily-vel, és nagyon izgatottak vagyunk, mert ugye vége van a sulinak. És persze felejteni is jó hely, ha érted mire gondolok.. - mondtam kicsit elfancsalodva, de még mindig boldogan. Persze tudta, hogy mire gondolok, ezért is szerettem annyira. A mi kapcsolatunk nagyon különleges volt. - Na de én rohanok is, mert Em már vár rám.
- Rendben, de vigyázzatok magatokra - mondta.
Mikor kiléptem az ajtón, Emily már ott várt rám.
- Bocsi, hogy késtem- szóltam.
-Semmi baj. Akkor mehetünk?
- Persze, már alig várom- mondtam nevtve, majd ő is elkezdtett nevetni.
Körülbelül 15 perc alatt le is értünk, ahol érdekes dolgok történtek..