A kedvencem.. :)

2010. szept. 1. 22:06 - írta almafeheri

* Rövid lett, bocsi.

#28

 

.. ugyanis egy kis tó mellett találtam magunkat, fákkal körbevéve, amik között besütött a Hold fénye.

A pislákoló fény.. egy gyertya fénye volt. Egy pokróc volt leterítve, azon volt a gyertya. A pokrócon volt két tányér, evőeszközök, két pezsgőspohár. Ezen kívül egy kis kosárka is volt a pokróc szélén. Ezek körül több apróbb mécses is égett. Nagyon szép volt. Meghatódtam.

 

- Justin.. - csak ennyit tudtam kibökni hirtelen.

- Tetszik? - kérdezte halkan. Hangján halvány mosolyt véltem felfedezni.

- Komolyan kérdezed? - kérdeztem hitetlenkedve - Ez gyönyörű.

- Örülök, hogy tetszik. Na gyere, üljünk le - terelgetett.

Megkordult a gyomrom.

- Úgy látom, éhes vagy - mondta.

- Hát, igen - feleltem elpirulva - Pedig mielőtt jöttetek, azelőtt nem sokkal ettünk.

- Nem baj - mosolyodott el - Ezért hoztam ezt - mutatott a kis kosárkára.

- Mi van benne?

- Ez - mondta és kivette a tartalmát.

 

Elámultam. Hogy miért? A kedvencem volt benne.

Nem azért döbbentem le, mert egyáltalán a kedvenc ételemet hozta el ide, hanem azért, mert ennyire figyelt rám.

Csak az volt a baj, hogy én olyan típusú ember vagyok, akit a legkisebb apróságokkal is le lehetett venni a lábáról. Ha csak letépett volna egy szál virágot az út széléről, és azt adta volna nekem oda, annak is örülnék.

De ez a tulajdonságom ebben a pillanatban számomra hátrány. Még pedig miatta. Tudtam, hogy nem lenne szabad kedvelnem őt. Ez a gondolat még mindig ott motoszkált a fejemben. De elhatároztam, hogy ettől a ponttól kezdve ez nem fog érdekelni. Hagyom, hogy minden menjen a maga módján.

 

Elmélyültem gondolataimban, de vissza kellett térnem a valóságba.

- Nem hiszem el. Ezt te csináltad? - kérdeztem.

- Igen, én. Remélem ízlik majd.

- Hát.. majd  meglátjuk. De mi van akkor ha nem fog? - kérdeztem mosolyogva, miközben kiszedte a tányéromra a "vacsorát".

- Hidd el, fog - nyugatatott - Anyukám direkt megkóstolta, mielőtt elhoztam volna. Csak hogy biztosra menjünk - fejezte be mondatát nevetve.

Nekem is nevetnem kellett.

- Akkor kóstoljuk meg - mondtam.

 

Így is tettem. Hihetetlenül finom volt. Őszintén bevallom, nem hittem először, hogy ő csinálta, egyedül. De aztán láttam a szemében azt a bizonyos csillogást, mikor rámnézett. Láttam rajta, hogy örül neki, hogy ízlik. Hogy örülök, és hogy jól érzem magam vele.

 

 

* Bocsi, hogy most csak ennyit tudtam írni, de már nagyon fáradt vagyok . Ezt is csak azért írtam meg, mert nem akartam csalódást okozni nektek. Azért remélem tetszik. Kommentekben várom észrevételeiteket ;)